A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve

Hortobágy, Hortobágyi Nemzeti Park
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A hortobágyi deportáltak emlékműve

Hortobágy
Hortobágyi Nemzeti Park
A kilenclyukú híd előtt, az út mellett áll.

Felállítás1990. június 23.

Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)

TundeK62
2014.02.09. 20:56
Mostanában sokat hallgatok rádiót, ha itthon vagyok. Ma délelőtt a Gondolatjel című, MR1-en hallható adást.
Az egyik riport a hortobágyi munkatáborba elhurcolt, 1950 és 1953 nyara között ott élő nőt szólaltatott meg.
Az adást hallva jöttem rá, hogy a témához kapcsolódva, kb. másfél évvel ezelőtt, 2012 tavaszán lefotóztam ezt az emlékművet. Meg a többit is, amit ott találtam. Vencsellei István fotóművész, fotós tanár vitt ki bennünket, a fotóriporter hallgatókat Hortobágyra, és a mellette elterülő Kónyára, ahol még ma is láthatóak az egykori barakk épületek.
Ez a központi emlékmű, igen egyszerű, de mégis kifejező.
1950-ben kb. tízezer embert telepítettek ki, és vittek vagonokban a Hortobágyon és környékén kialakított 12 táborba.
Az emlékművön, melyet a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége állított 1990 júniusában, több nyelvű szöveg is mutatja az emlékmű állításának okát. Idegenforgalmilag az egyik legforgalmasabb pontján állították fel a településnek, a puszta szélén, az állatparkba vezető útkereszteződésben.
Az emlékművet valójában két, derékszögben keresztet formáló vasúti sínből hegesztették össze.
A falu központjában álló, és hosszú évek óta építés alatt lévő ökumenikus templom homlokzatán is elhelyeztek egy emléktáblát. Továbbá a templom belső terében egy sokezer nevet tartalmazó fekete gránittáblát.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hortob%C3%A1gyi_k%C3%A9nyszermunkat%C3%A1bor

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157107
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.09. 19:36
2012. április

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157108
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

157109
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/800 • ISO100

157110
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.09. 19:36
2012. április

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157111
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:37
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.09. 19:37
2012. április

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157112
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:37
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.09. 19:37
2012. április

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157113
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.09. 19:38
2012. április

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157114
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO100

157115
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.09. 19:38
2012. április

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157116
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.09. 19:39
2012. április

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157117

285592
Feltöltve
2017.07.22. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.22. 20:26

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
285593
Feltöltve
2017.07.22. 20:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.22. 20:27

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
285594
Feltöltve
2017.07.22. 20:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/640 • ISO100

285595

285596
Feltöltve
2017.07.22. 20:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.22. 20:28

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Az emlékmű 2018.okt.5-én.
Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
326952
Évszám
2018
Feltöltve
2018.10.10. 00:29
EXIF információk...
PENTAX / PENTAX K200D
ƒ110/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Zsolt 18.10.10. 00:29
2018
Az emlékmű 2018.okt.5-én.

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
463022
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.10.19. 10:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/600 • 5.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.19. 10:51
2013. február

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
463023
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.10.19. 10:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/150 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.19. 10:51
2013. február

Archív fotók

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
203533
Feltöltve
2015.04.25. 15:54
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 15:54
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

A templom falán látható emléktábla
Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157119
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.09. 20:47
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.09. 20:47
2012. április
A templom falán látható emléktábla

"A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói

A hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve a Kerekek és lépések című természetjáró film 12., Egy nap a Hortobágyon című részében....Teljes szövegA hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve a Kerekek és lépések című természetjáró film 12., Egy nap a Hortobágyon című részében. Néhány hónappal a felavatás után. Állókép a filmből.Kevesebb szöveg
Alkotó
Haranghy Sándor (kivitelező, közreműködő)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
512654
Forrás
https://indavideo.hu/video/Kerekek_es_lepesek_12_vagatlan_valtozat
Évszám
1990
Feltöltve
2022.12.31. 21:20
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth Csaba 22.12.31. 21:20
1990, Archív felvétel
A hortobágyi...Teljes szövegA hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve a Kerekek és lépések című természetjáró film 12., Egy nap a Hortobágyon című részében. Néhány hónappal a felavatás után. Állókép a filmből.Kevesebb szöveg
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.01.05. 12:43
Az "A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.31. 21:20
1 új fotót töltöttem az "A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" műlaphoz
21.10.19. 10:51
2 új fotót töltöttem az "A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" műlaphoz
18.10.17. 03:38
Az "A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.10. 00:29
1 új fotót töltöttem az "A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" műlaphoz
17.07.22. 20:28
1 új fotót töltöttem az "A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" műlaphoz
17.07.22. 20:27

17.07.22. 20:26
1 új fotót töltöttem az "A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" műlaphoz
14.02.09. 20:56
TundeK62 publikálta "A kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.