A világháborúk áldozatainak emlékműve

Dör, Petőfi Sándor utca 12.
További képek a Fotólistában

Dör
Petőfi Sándor utca 12.
A polgármesteri hivatallal szemben áll.

Felállítás1992

Horváth Géza (kőfaragó)

H.István
2014.03.21. 22:43
2013. augusztusában jártam Dör községben, akkor találtam rá erre a szoborra. A rendkívül magas posztamensen két katona kőből faragott alakja látható. Egyik sebesülten fekszik, társa a háta mögött áll, fegyverét jobb kezében tartja. A posztamens elején az áldozatok neve 3 oszlopban. Oldalt a község címere, alatta 1848-49, illetve 1945 hősi halottai neve olvasható.
A posztamensen fel van még tüntetve az alkotó: "Horváth Géza Dör 1991".
Első gondolatom az volt, hogy ez biztos felújítási dátum lehet. Viszont nem hagyott nyugton a gondolat, hogy sehogy sem illik bele a szobor a korabeli világháborús szobrok hangulatába.
Gondoltam egyet, hogy felkeresek egy helybélit, aki talán tud segíteni nekem abban, hogy mióta áll a szobor itt a helyén. Sikerült is beszélnem egy közeli lakossal, aki elmondta, hogy 1991 nem felújítási dátum, hanem akkor készítette egy Kónyban élő kőfaragó. 1992-ben avatták fel. Elmondta még azt is, hogy pár méterre innen áll egy másik alkotása is a kőfaragónak, egy honfoglalási emlékmű, 1996 óta áll ott.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B6r

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156681
Feltöltve
2014.02.01. 23:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 23:01

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156683
Feltöltve
2014.02.01. 23:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 23:11

156682
Feltöltve
2014.02.01. 23:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 23:08

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156684
Feltöltve
2014.02.01. 23:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 23:11

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156618
Feltöltve
2014.01.31. 21:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.01.31. 21:23

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156679
Feltöltve
2014.02.01. 22:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 22:58

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156676
Feltöltve
2014.02.01. 22:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 22:48

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156678
Feltöltve
2014.02.01. 22:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 22:56

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156680
Feltöltve
2014.02.01. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 23:00

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156672
Feltöltve
2014.02.01. 22:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 22:43

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156675
Feltöltve
2014.02.01. 22:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 22:46

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
156677
Feltöltve
2014.02.01. 22:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.02.01. 22:50

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578842
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 65mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:47

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578843
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 270mm • ISO160

578844

578845
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 44mm • ISO160

578846
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO160

578847
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 40mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:47

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578848
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 135mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:47

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578849
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 135mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:47

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578850
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 110mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:47

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578851
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160

578852

578853
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 38mm • ISO160

578854
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 21mm • ISO160

578855
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 70mm • ISO160

578856
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/320 • 70mm • ISO160

578857
Feltöltve
2025.01.30. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 125mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:47

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578858

578859
Feltöltve
2025.01.30. 07:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 32mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:48

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578860
Feltöltve
2025.01.30. 07:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/250 • 85mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:48

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Géza (kőfaragó)
Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
578861
Feltöltve
2025.01.30. 07:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 210mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.01.30. 07:48
Összesen 32 fotó

Műlap története

25.01.30. 07:55
Az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
25.01.30. 07:54
Az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
25.01.30. 07:48
1 új fotót töltöttem az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlaphoz
25.01.30. 07:48
2 új fotót töltöttem az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlaphoz
25.01.30. 07:47
17 új fotót töltöttem az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlaphoz
15.04.10. 21:17
Az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.21. 22:43
A közösség publikálta H.István "A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.