Budapest, VIII. kerület, Üllői út 86.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Üllői út 86.
Helyként a Heim Pál Gyermekkórház címét adtam meg, a szobor a...Teljes szövegHelyként a Heim Pál Gyermekkórház címét adtam meg, a szobor a főépülettől jobbra, a kórház kertjének egészen a Delej utca felé eső sarkában van, úgy, hogy háttal áll az Üllői útnak, a kórház kertjének belső részei felé néz. Nem köztéri, de a kórház kertjébe napközben be lehet sétálni.Kevesebb szöveg

Felállítás1960

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2014.01.29. 13:51
Ezt biztosan nem ezen a helyen kell részleteznem, de meglehetősen fura szerzet a nyilvánosság tekintete elé szánt köztéri szobor. Ezen a környéken, ahol Kiss Sándor jó állapotban lévő mészkő szobra áll, idestova másfél évtizede heti-kétheti gyakorisággal sétálok el (újabban leginkább Pierre Székely a Nagyvárad téren álló gyönyörű hatalmas Madara miatt), több százszor elhaladtam már pár méterrel mellette, de úgy látszik, az első idei hóesés kellett hozzá, hogy az Üllői út felől, a kerítés mögött észrevegyem a kétalakos, életnagyságú zsánerszobrot. Pedig nem növik be sűrűn a növények, mégis kicsit úgy hat, mintha kényszerűen állna a helyén: fordulhatna kifelé, az Üllői út forgalma felé, és talán jobban szem elé kerülne úgy, mert így csak a Heim Pál Gyermekkórház főépülete mellett, két gazdasági jellegű épület közötti kis teresedésre beszorulva látszik, illetve tűnik el a közönség szeme elől.

Még érdekesebb a kompozíció: anya és gyermeke nem összekapaszkodva, érintkezve, szoros testközelben állnak (mint ahogy ennek a témának a világi és szakrális változatai százszámra mutatják), hanem távolság van a két alak, az ülő anya és az álló kisfiú között. A szobrot úgy is le lehetne fényképezni, mintha egy különálló női aktot és egy ettől független fiúaktot ábrázolna.

A téli képeket, ha eljön az ideje, kicserélgetem majd fényes nyáriakra.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-sandor--1925-1999--szobrasz-5131
Ády
2014.02.15. 17:02
"...Nem volt könnyű dolguk a tervező-kivitelező művészeknek: az épület stílustalan eklektikus jellegtelenségéhez beleillő műalkotást álmodni, hogy az ne legyen szöges ellentétben a befogadó gazdával, s mégis érvényesüljön ott - nagy elmélyedést, töprengést kívánó feladat. Leginkább az a szobrász részéről - s bevezetőül mindjárt elmondhatjuk, hogy Kiss Sándor jól oldotta meg a feladatot. Az elkészült szobor a kert hátsó részén nyert elhelyezést; elnevezése szerint Anya gyermekkel - lényegét tekintve: nő és gyermek egymásbakapcsolódó kétalakos kompozíciója. A két figura laza kapcsolatban áll csupán egymással: összetartozásukat inkább emocionális s kevésbé formai jegyek jelzik. Az ülő nő testével félig a gyermek felé fordul - ezt a mozdulatát aláhúzza a jobb karnak a felső combon való átvetése, míg a bal kar könnyedén puhán lóg a test mellet; az ülés könnyedségét az összeszorított térdtől lefelé szétnyíló alsó lábszár adja. A fiú kicsit magasabb posztamensen áll kissé széttett lábakkal, balkarja puhán, eleresztve ló a test mellett, jobbja könyökbe kissé behajlított. A testek mintázata rendkívül egyszerű, helyenként, mint a haj mintázásán, a lapockacsontok kidudorodásának aláhúzásában engedve a natúrának. Ez ugyan eléggé szokatlan megoldás, itt azonban a környezet indokolja a helyenként naturális hangvételt. A teljesen sallangtalan, simán megoldott nagy felületek, a látszólagos emóciótlanság szerencsésen illeszkedik a belső, lezárt térbe; a műhöz jól alkalmazkodik, hozzá szervesen kapcsolódik a talapzat is...."
Források:
Láncz Sándor: Új alkotások a Heim Pál kórházban. Művészet folyóirat 1964. október

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák
Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156466
Feltöltve
2014.01.29. 13:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.29. 13:27

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156465
Feltöltve
2014.01.29. 13:25

Csuhai István 14.01.29. 13:25

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156464

156469
Feltöltve
2014.01.29. 13:28

Csuhai István 14.01.29. 13:28

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156472
Feltöltve
2014.01.29. 13:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.29. 13:29

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156473
Feltöltve
2014.01.29. 13:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.29. 13:29

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156463
Feltöltve
2014.01.29. 13:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.29. 13:21

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156462
Feltöltve
2014.01.29. 13:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.29. 13:20

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156467
Feltöltve
2014.01.29. 13:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.29. 13:27

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156468

156470
Feltöltve
2014.01.29. 13:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

156471
Feltöltve
2014.01.29. 13:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.29. 13:28

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310193
Feltöltve
2018.04.23. 09:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.04.23. 09:19

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310194
Feltöltve
2018.04.23. 09:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.04.23. 09:20

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310195
Feltöltve
2018.04.23. 09:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.04.23. 09:21

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310196
Feltöltve
2018.04.23. 09:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.04.23. 09:23

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310197

378264
Feltöltve
2019.10.12. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:55

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378265
Feltöltve
2019.10.12. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:55

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378266
Feltöltve
2019.10.12. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:55

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378267
Feltöltve
2019.10.12. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:55

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378268
Feltöltve
2019.10.12. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:55

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378269
Feltöltve
2019.10.12. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:55

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378270
Feltöltve
2019.10.12. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.12. 15:55

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514706
Feltöltve
2023.01.22. 11:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.01.22. 11:49

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514707
Feltöltve
2023.01.22. 11:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO125

514708
Feltöltve
2023.01.22. 11:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.01.22. 11:49

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514709

514710
Feltöltve
2023.01.22. 11:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.01.22. 11:49

Archív fotók

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Láncz Sándor: Új alkotások a Heim Pál kórházban. Művészet folyóirat 1964. október, 23. oldal.
(Érdekesség a kép tükrözve van)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
157454
Évszám
1964
Feltöltve
2014.02.15. 17:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.15. 17:25
1964, Archív felvétel
Láncz Sándor: Új alkotások a Heim Pál kórházban. Művészet folyóirat 1964. október, 23. oldal.
(Érdekesség a kép tükrözve van)
Összesen 30 fotó

Műlap története

34 perce
Megérintettem az "Anya gyermekével" alkotást
23.01.22. 11:49
5 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
23.01.17. 14:18
Megérintettem az "Anya gyermekével" alkotást
21.10.05. 21:35
Az "Anya gyermekével" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.23. 12:27
Megérintettem az "Anya gyermekével" alkotást
19.10.12. 15:55
7 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
18.04.23. 09:23
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
18.04.23. 09:23
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
18.04.23. 09:21
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
18.04.23. 09:20
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
18.04.23. 09:19
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
14.12.02. 11:03
Megérintettem az "Anya gyermekével" alkotást
14.02.15. 17:25
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
14.01.29. 13:51
Csuhai István publikálta "Anya gyermekével" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.