Felállítás1870

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Neszták Béla
2008.07.09. 19:07
Barokk feszület kő Krisztussal és korpusszal. Talpazatában besülyesztett fülkében imádkozó Mária
Bertha János
2019.06.30. 07:33
Fertőd,- mai nevét a magyarországi közigazgatás átszervezése idején kapta. 1950 május 16-án Eszterháza felvette a Fertőd nevet, majd szeptember 7-én a korábbi Eszterháza, immár Fertőd,- egyesült Süttörrel.

Szuchentrunk József plébános úrnak írása szerint „Eszterháza lelkipásztori szempontból évszázadokon át önálló lelkészség nélküli községként tartozott a szomszédos Süttör községhez. A falu nyugati részén élő híveket Fertőszéplak plébániája látta el, a többiek pedig a süttöri plébániához tartoztak. Ugyancsak e két településen történt az anyakönyvezés is.
Szentmisére, évszázadot meghaladó hagyomány bizonysága alapján bizonyíthatólag a kastély, illetve „Vár” kápolnájába jártak a hívek.
1939 - ben alakult meg az önálló egyházközség, de temploma ekkor még nem volt, Süttörhöz
tartozott, min filia. „ (…)
„Egykorú feljegyzések szerint már az 1730-40-es években, - ha nem előbb - temetkeztek a ma is meglévő, sarródi úti elágazásnál található temetőbe.” [1]

Borsné Sólyomfi Mária kutatása szerint, amelyet a Historia Domus is igazol az eszterházi temetőt 1870. novemberében nyitották. „fm. Esterházy Miklós herceg (…) úr által Eszterház fiók-község számára (…) a sarródi út mellett 400 négyszögölnyi térség adományoztatván…” azon célból, hogy ezentúl az eszterházi hívek ezentúl a felszentelt saját sírkertjükbe temetkezhessenek.

Feltehető, hogy a temető bejáratánál látható kőkereszt is ebben az évben készült.
A Sopron és környéke műemlékei c. könyv nem tesz róla említést.
Források:
[1] Fertőd, - Süttör és Eszterháza évszázadaiból. (Hazánk kiadó 2006. ISBN 963 7586 73 3)

Cím alapján hasonló

"Feszület" c. alkotás fotói Fertőd településről

Feltöltő
Azonosító
8882
Feltöltve
2008.07.09. 19:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.07.09. 19:07

"Feszület" c. alkotás fotói Fertőd településről

Feltöltő
Azonosító
8883

8888

362736
Fotózva
2006. február
Évszám
2006
Feltöltve
2019.06.28. 15:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/250 • 70mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.06.28. 15:22
2006. február
Összesen 4 fotó

Műlap története

06.30. 07:33
A Közösség megszavazta a Feszület műlapon várakozó szerkesztést.
06.30. 07:33
A Közösség megszavazta a Feszület műlapon várakozó szerkesztést.
06.29. 10:23
A "Feszület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
06.29. 10:22
A "Feszület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
06.28. 15:22
1 új fotót töltöttem a "Feszület" műlaphoz!
16.04.04. 22:21
A "Feszület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
08.07.09. 19:07
A "Feszület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
08.07.09. 19:07
A "Feszület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
08.07.08. 19:39
Neszták Béla publikálta "Feszület" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.