Budapest, V. kerület, Deák Ferenc tér 1.

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:A Kemnitzer-ház épületdíszei

Budapest
V. kerület, Deák Ferenc tér 1.
A jelenlegi Gödör terasz területén állt.

Felállítás1822

Brein Ignác (építész, közreműködő)

Sila
2014.01.17. 22:14
A kétemeletes, klasszicista stílusú épületet 1821-ben adták át a Káposztás (a mai Deák Ferenc) téren. Tervezője Brein Ignác építőmester volt. Megrendelője, Kemnitzer János tímármester után Kemnitzer-házként vált közismerté, de gyakran emlegették „A két törökhöz” címzett házként is, mivel az oromzatára 1822-ben két fekvő, turbános törököt ábrázoló szobrot helyeztek el. Alkotójuk Dunaiszky Lőrinc szobrászművész volt.
„Jámbor arcú, nagy turbános, könyökükre támaszkodó, kényelmes pózban heverő figurák, egy címerpajzsot bámulnak két oldalról. A címerpajzsban két betű díszeleg, a tulajdonos nevének kezdőbetűi. (…) A két török és a kézjegy alatti felirat tudósít arról, mivégre is kerültek a kaftános, turbános népek a homlokzati attika fölé. Ők voltak hivatva hirdetni a törökverő II. József, s a háború után békességet szerző Lipót érdemeit, mintegy demonstrálva, hogy a két nagyszerű uralkodó a lehető legtöbbet tette értük” – írta az alkotásról Buza Péter.
A szobor miatt sokáig Török térnek hívták a mai Deák teret.
Az ingatlant később Wodianer Fülöp könyvkiadó vette meg. Az épület a II. világháború alatt bombatalálat érte, ezért lebontották. Később az egész tömböt lebontották a József Attila utcáig, mintegy duplájára növelve így az Erzsébet teret, mely akkor éppen Engels nevét viselte. A lebontott ingatlanok területén buszpályaudvar, valamint parkoló működött az 1990-es évekig. Ezt követte a Gödör Club, melyet jelenleg az Erzsébet-program keretében kulturális központtá alakítanak át.

Az egykori Kemnitzer-ház udvarában állt az Uránia kútszobor, amely az épület lebontása után a Vármegyeházába került. http://www.kozterkep.hu/~/14284/
Források:
Buza Péter – Sajdik Ferenc: Kószálunk a régi Pesten. Panoráma, 1986, 87-90. oldal
http://artportal.hu/lexikon/klasszikusok/dunaiszky-lorinc
http://budapest-anno.uw.hu/index.php?n=32&search#none
http://www.masodikvh.hu/erdekessegek/erdekessegek/2892-horthy-plaza-a-deak-teren
További linkek
Brein Ignác http://hu.metapedia.org/wiki/Brein

Sila műlapja


Cím alapján hasonló

"A két török" c. alkotás fotói Budapest településről

Fénykép részlet.
Feltöltő
Azonosító
155660
Forrás
http://www.kepkonyvtar.hu/jetspeed/portal/search.psml?offset=1&origOffset=-1&docID=64467&secID=71057&limit=10&pageSet=1&quicksearch=kemnitzer
Feltöltve
2014.01.17. 21:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.01.17. 21:52
Archív felvétel
Fénykép részlet.

"A két török" c. alkotás fotói Budapest településről

Fénykép.
Feltöltő
Azonosító
155668
Forrás
http://www.kepkonyvtar.hu/jetspeed/portal/search.psml?offset=1&origOffset=-1&docID=64467&secID=71057&limit=10&pageSet=1&quicksearch=kemnitzer
Feltöltve
2014.01.17. 21:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.01.17. 21:59
Archív felvétel
Fénykép.

"A két török" c. alkotás fotói Budapest településről

Fénykép.
Feltöltő
Azonosító
155665
Forrás
http://www.kepkonyvtar.hu/jetspeed/portal/search.psml?offset=1&origOffset=-1&docID=65292&secID=71882&limit=10&pageSet=1&quicksearch=kemnitzer
Feltöltve
2014.01.17. 21:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.01.17. 21:53
Archív felvétel
Fénykép.

"A két török" c. alkotás fotói Budapest településről

Fénykép.
Feltöltő
Azonosító
155666
Forrás
http://varoskepp.blog.hu/2009/02/16/a_64_evfordulora_i_resz
Évszám
2009
Feltöltve
2014.01.17. 21:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.01.17. 21:53
2009, Archív felvétel
Fénykép.

"A két török" c. alkotás fotói Budapest településről

Kép az épület bontásáról.
Feltöltő
Azonosító
155667
Forrás
http://www.fortepan.hu/?&img=8339
Feltöltve
2014.01.17. 21:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.01.17. 21:54
Archív felvétel
Kép az épület bontásáról.
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.11.15. 20:37
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "A két török" feltöltésünket!
14.01.17. 22:14
Sila publikálta "A két török" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.