Budapest, II. kerület, Pasaréti tér

Budapest
II. kerület, Pasaréti tér
A róla elnevezett templom kapuján belépve, jobb oldalt egy fülkében.

Avatás1934

Nem köztéri
Göröntsér Vera
2013.12.29. 23:04
A Páduai Szent Antal nevét viselő templomba belépve, jobb kéz felől rögtön a névadó szent alakját láthatjuk, kezében a kis Jézussal.
Gyakorlatilag elmondható,, hogy Szent Antal és a kis Jézus megformálása megszokott módon szerepel szinte minden katolikus templomban. Jankovics Marcell megfogalmazásában (Jeles napok) " angyali szelídségű ifjú szerzetest ábrázol, barna ferences csuhában, karján a kis Jézussal, szabad kezében liliommal..."

Itt liliom nincs, de a szerzetes arca csupa szeretet, a gyermek Jézussal való kapcsolata bensőséges.

Ugyanonnan: "Az igazi Antal, Lisszabon szülötte, csak annyiban felel meg a róla kialakult képnek, hogy fiatalon halt meg. Az eretnek- és szerzetesmozgalmak századának volt a fia, Szent Domonkos, Aquinói Szent Tamás, Assisi Szent Ferenc kortársa. Észak-Itália és Dél-Franciaország eretnekségekbe tántorodó tömegeit térítgette vissza a „helyes” útra a szó fegyverével. Érdemei elismeréséül IX. Gergely pápa alig 10 hónappal halála után szentté avatta. Hogy a szentté nyilvánítást a jámbor közvélemény is jóváhagyja, arról az egyház gondoskodott: e tíz hónap alatt Antal padovai sírjánál rengeteg csoda történt, számtalan kérés és ima talált meghallgatásra. Ez a tíz hónap alapozta meg Szent Antal későbbi közbenjárói hírnevét."
Források:
http://pasaret.ofm.hu/templom/templom_tortenete
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ohmann-bela-918
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/paduai_szent_antal
További linkek
Padovai Szent Antalról: http://www.katolikus.hu/szentek/0613.html

Cím alapján hasonló

"Szent Antal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
154362
Feltöltve
2013.12.28. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.28. 18:10

"Szent Antal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
154361
Feltöltve
2013.12.28. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

154364
Feltöltve
2013.12.28. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

154365
Feltöltve
2013.12.28. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

154369

154363

154367
Feltöltve
2013.12.28. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

154368

154366
Feltöltve
2013.12.28. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.28. 18:10
Összesen 9 fotó

Műlap története

20 napja
Megérintettem a "Szent Antal" alkotást!
13.12.29. 23:04
Göröntsér Vera publikálta "Szent Antal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.