Rákóczi-freskó
"A triptichon középső ívmezejében a művész kisdedként ábrázolja a fejedelmet édesanyja – Zrínyi Ilona dajkáló ölében. A következő ívmezőn Rákóczi ifjúként látható, Kollonich érsek oldalán. Az utolsó képen az uralkodó Sárosi-várban történt elfogatását örökítette meg a festő. Mintegy megkoronázása mindennek a szabadsághős Rákóczi lóháton ülve, Bercsényi és több társa által övezve. Utána már a hanyatlás időszaka következik. A száműzött Rákóczit XIV. Lajos francia király és III. Ahmed török szultán fogadja, majd az utolsó képkockán a Márvány-tenger partján térdére borulva látjuk a töprengő fejedelmet, háta mögött hűséges íródeákjával, Mikes Kelemennel. A triptichon felső, vízszintes része II. Rákóczi Ferenc kassai temetését ábrázolja. A koporsó előtt Forster Gyula a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke vezetésével az ereklyék hazaszállítását intéző ötös-bizottság tagjai haladnak, élükön a temetést végző főpapokkal."
Az alkotásra még 1906-ban, pályázatot írtak ki.
Éber László, a Lyka Károly-féle Művészet folyóirat 1912./ 9. számában a következőket írja: "Most dőlt el a freskó tervezésére hirdetett szűkebb pályázat sorsa. A felszólított tíz festőművész közül nyolcan vettek azon részt: Nagy Sándor, Novák Sándor, Dudits Andor, Smigelschi Oktáv, Vajda Zsigmond, Tardos-Krenrier Viktor, Kölber Dezső és Rakssányi Dezső."
A bíráló bizottság egyhangúan Dudits Andor művét tartotta megvalósíthatónak. Ő kapta a lehetőséget a freskó elkészítésére, melyen két évig dolgozott.
A pályázat részleteiről a továbbiakban a forrásoknál lehet olvasni. Az alkotó vallomása is ott van, erről a műről. Továbbá archív képek a tervekről, leírások a pályázati alkotásokról.
http://www.hirek.sk/kultura/20120504110320/Felujitottak-a-II-Rakoczi-Ferenc-sorsat-bemutato-triptichont.html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fcfd0afd3bb57867396f931546a4b40f_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3b2d159e2d99dc083b52b88018bbd6c4_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d3b5d4d4471ed891e4e3c72c738e2579_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4b972d270aba87c6f8a924374bf09e2c_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6a38980a4b0781093dac6aca102ba918_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b809ce6825846a2ee9b8a77d08a0deb1_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fa543c9d46945cd0cf2ebc27b9f4e6db_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/59ee130cd5031ca29b1a370c6f0d5f60_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/76249ec50b8202125cd352e503c87c00_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6ed260322aaa4f7a4d253c38985b2e9c_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/765e8cbb9f4c02219809d73ca346a67d_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c36fb164397649e2bd1db18623e50568_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/15 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/08d980a7542d24fd9eee09d42ca21374_4.jpg)
"Rákóczi-freskó" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/15 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!