Országos szintezési alappont
Az Osztrák-Magyar monarchia idején 1888-ban állították fel, az akkori Magyarországon összesen 7 darabot hasonló formában.
A 'nadapi ősjegy' Trieszthez viszonyítva 173 méterrel magasabban van, hiteles mértani hely.
Ma már nem ezt a viszonyítási pontot használják.
Az ősjegy mögötti sziklán a növényzet igencsak élni akar.
A hét közül, amit közel egyidőben állítottak fel, a másik ismert Kárpátalján, Terebesfehérpatakon (http://www.terebess.hu/terebesscenter/terebes.html )található, teljesen azonos formában, ez egyben az akkori Európa mértani vagy földrajzi középpontja.
/Egy társasutazáson az idegenvezető mesélte el ezeket a dolgokat/
Azért választották ezt a pontot, mert ez a pont az ország geológiai szempontból legállandóbb pontja.
Ezt az első országos szintezést a bécsi Katonai Földrajzi Intézet végezte 1873–1913 között. Alapszintfelületnek az Adriai-tenger középszintjét választották.
A Nadap főalappont tengerszint feletti magasságát 1888-ban végzett mérés alapján 173,8385 m-ben állapítottak meg. Mivel az Adria középvízszint ismételt mérése 9 cm-rel eltért az 1875. évi méréstől, ezért az Adria középtengerszint helyett bevezették a nadapi alapszintet. Ez azt jelenti, hogy a magasság nem a tengerhez képest, hanem egy képzeletbeli felülethez képest értendő, amely 173,8385 méterrel van a nadapi jel alatt. A ráccsal körülvett emlékmű mellett található maga a pont piros nyíllal megjelölve a sziklafalban
![](/tagok/f53b85fa286247af08c38aa654c94279_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c73debc583b4a1c89ad32ce947068d62_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ee23a4d8f85722851cb8af5b187e7b8d_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/73d1112d1fb69d62f7b10cedeed1cf15_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/394cb1edb73b780c6c0844589db05ce8_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fe6bfdae25f0850c4b014f71d0648fdf_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b99045959aecdecccc99ad18963fdd2f_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/09be53ff3a6f14867ae4f2aa8a9aff34_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/90 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9560d5321ca05d3642829c96e2929b48_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/120 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/099ba3305a13ab7952598ee9dc630987_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/300 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/da5e5c2904042980dd752211e59bf8dc_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/220 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/20846d621f5f55e7c38aa1cfa1d0006d_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
ƒ60/10 • 1/80 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a3ed927f3f5df252a1bbc89a3ac4777b_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fa61617016e635dce09d6f247af06679_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/71efcac0b69d7646920c6873223d4e93_4.jpg)
"Országos szintezési alappont" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100