Poncichter Borozó cégére

Kőszeg, Rajnis u. 10.

Kőszeg
Rajnis u. 10.

Avatás1981


Orbán Róbert
2013.12.15. 16:11
Kőszegen két poncichter borozó is van. Ezeket a "bennfentesek" és a várost ismerők egyedi elnevezésekkel különböztetik meg ("Nagypanci", "Kispanci", "Zöldkapus", stb.)
A Kodolányi László ötvösművész által készített cégér a vár bejáratának közelében, a "Kispanci" épületén látható. A kőszegi borászatnak a középkorig visszanyúló hagyományai vannak. A kőszegi bortermelőket a XIX. században még "hauerek"-ként ("kapások"-ként) emlegették, de használták az elnevezést a borkimérésekre (Buschenschank-okra) is. Miután a filoxéra az 1800-as évek végén elpusztította a kőszegi szőlők jelentős részét, kénytelenek voltak a kőszegiek is a soproni "poncichter"-ek ("babtermelők") borát inni.
A kőszegi borkultúra azóta újjáéledt, de megmaradt a poncichter elnevezés. (Poncichter = Bohnenzüchter = babtermelő - jelezve, hogy a szőlőtőkék közé babot is ültettek.)
Azokban a kőszegi borozókban és vendéglőkben, amelyek "adnak magukra", ma már nem soproni és balatoni borokat mérnek, hanem kőszegit.
Nem csak a kőszegi bor, hanem a Rajnis utcai poncichter épülete,a Stettner-ház is figyelmet érdemel. Ez város egyik legrégibb épülete, számos gótikus részlettel.

A borozó 2014-ben bezárt, ennek következtében a cégér eredeti funkcióját elveszítette.
Források:
Bariska István - Németh Adél: Kőszeg, Panoráma, Budapest, 1984, 99. p.
További linkek
A kőszegi borokról - http://www.koszegiborokhaza.eu/

Írottkő Natúrpark - http://www.naturpark.hu/



Tagi gyűjteményben
Kőszegi cégérek

Cím alapján hasonló

"Poncichter Borozó cégére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
153875
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.12.15. 15:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.12.15. 15:00
2011. március

"Poncichter Borozó cégére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
153876
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.12.15. 15:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ520/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.12.15. 15:06
2011. március

"Poncichter Borozó cégére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
153877
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.12.15. 15:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.12.15. 15:10
2011. március

"Poncichter Borozó cégére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
153878
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.12.15. 15:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.12.15. 15:12
2011. március

"Poncichter Borozó cégére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
153879
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.12.15. 15:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/45 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.12.15. 15:14
2011. március

"Poncichter Borozó cégére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
277465
Feltöltve
2017.05.12. 12:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.12. 12:15

"Poncichter Borozó cégére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
277466
Feltöltve
2017.05.12. 12:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.12. 12:16

"Poncichter Borozó cégére" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
277467
Feltöltve
2017.05.12. 12:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.12. 12:16
Összesen 8 fotó

Műlap története

17.05.12. 12:16
1 új fotót töltöttem a "Poncichter Borozó cégére" műlaphoz!
17.05.12. 12:16
1 új fotót töltöttem a "Poncichter Borozó cégére" műlaphoz!
17.05.12. 12:15
1 új fotót töltöttem a "Poncichter Borozó cégére" műlaphoz!
17.04.16. 13:25
Megérintettem a "Poncichter Borozó cégére" alkotást!
13.12.15. 16:11
Orbán Róbert publikálta "Poncichter Borozó cégére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.