Nádudvar, Ady tér 10.

Alternatív, helyi címek:Magyar paraszt

Nádudvar
Ady tér 10.
Az Ady Endre Művelődési Központ földszinti előterében áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2013.12.21. 23:59
Nádudvarra egy kiállítást megnézni utaztam ki. Előző nap felhívtam az Ady Endre Művelődési Házat, hogy ott van-e még, amit látni szeretnék. A válasz megnyugtatott, és másnap reggel kimentem. Közben leszedték azt a kiállítást, amiért kiutaztam a kisvárosba. De ha már ott voltam, próbáltam hasznosítani az időmet, és lefotóztam, amit a településen találtam, szobrászati alkotásokat, emlékműveket. Nagy változások voltak a városban, felújították a főteret, és mindenképp be szerettem volna menni az egykori Vörös Csillag MGTSZ székházába, mert kerestem ott két alkotást. Az egyiket bemutattam tegnap, a másikat nem találtam meg, illetve útmutatást kaptam a hollétéről, de oda már nem tudtam kiutazni a menetrend szerinti buszjárattal.

Az utcán elég keveset nézelődtem azelőtt, mielőtt gyorsan betértem Hajdú-Bihar megye egyik legszebb művelődési házába. Nagyon meglepődtem a sokfunkciós épületen, melyben színházterem, házasságkötő terem, könyvtár, és egyéb, a közművelődést szolgáló termek, szobák voltak. És egy hatalmas, szürke márvány lapokkal borított, nagyon elegáns közös tér, ahol a kiállításokat is rendezik. Ebben a térben találtam öt művészeti alkotást.
Várady Lajos, nádudvari születésű szobrász bronzból készült földműveséről az artportálon nem, csak a katolikus.hu oldalon találtam adatot. Az életnagyságú, nagyon karakteres ábrázolás, portrészobor elhelyezése nem a legszerencsésebb, mert épp a mellékhelyiségek ajtajától egy-két méterre van. A többi alkotás faszobor, ez az egy készült tartós anyagból. A bronz büszt egy vörös márványból készült alapon, és mindez egy fából készült posztamensen áll.
Szerintem a ház megnyitásával együtt, vagy ahhoz közeli időpontban avathatták, vagyis 1984-ben.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/varady-lajos-6773
http://www.lexikon.katolikus.hu/V/V%C3%A1rady.html



Cím alapján hasonló

"Földműves" c. alkotás fotói Nádudvar településről

Feltöltő
Azonosító
153570
Feltöltve
2013.12.10. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Földműves" c. alkotás fotói Nádudvar településről

Feltöltő
Azonosító
153571
Feltöltve
2013.12.10. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Földműves" c. alkotás fotói Nádudvar településről

Feltöltő
Azonosító
153572
Feltöltve
2013.12.10. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Földműves" c. alkotás fotói Nádudvar településről

Feltöltő
Azonosító
153573
Feltöltve
2013.12.10. 21:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Földműves" c. alkotás fotói Nádudvar településről

Feltöltő
Azonosító
153574
Feltöltve
2013.12.10. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 5 fotó

Műlap története

13.12.22. 00:40
A "Földműves" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.12.21. 23:59
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Földműves" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.