Zalka Máté-mellszobor

Mátészalka, Kölcsey u. 2.
Archív képek

Állapot: Lebontott

Felállítás1966. december 7.

Holmár Zoltán
2013.12.10. 22:23
Mátészalka egyik legszebb helyén, az egykori Járási Tanács épülete (ma Művelődési ház) előtt állították fel a mátészalkai polgári iskola egykori tanulójának, az író és szabadsághős forradalmárnak, Zalka Máténak (1896-1937) a mellszobrát. Az emlékmű az MSZMP Mátészalkai Járási Bizottságának kezdeményezésére, a Kohó- és Gépipari Minisztérium és a Lenin Kohászati Művek társadalmi munkájával, valamint Tóth Béla szobrászművész kivitelezésében készült, melyet 1966. december 7-én avattak fel a megyei, a járási, a községi pártbizottság és tanácsszervek képviselőinek, valamint több száz főnyi dolgozó jelenlétében. Az avató ünnepségre érkezett Moszkvából Zalka Máté özvegye, akinek jelenléte emelte az ünnepség fényét. A mellszobor talapzatán ötágú csillag és Zalka Máté neve szerepelt. A rendszerváltás során a szobrot eltávolították.
Források:
Dr. Csomár Zoltán: Mátészalka (Mátészalka, 1968)
Hőgye Lajos Tibor
2020.11.23. 20:11
Az alkotás jelenleg a "kommunista triász" tagjaként a Szatmári Múzeum udvarán az udvari bejárat mellett található. Itt lesznek később kiállítva is.

Cím alapján hasonló

"Zalka Máté-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
425245
Feltöltve
2020.11.23. 20:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.23. 20:09

"Zalka Máté-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
425246
Feltöltve
2020.11.23. 20:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.23. 20:10

"Zalka Máté-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
425247

425248
Feltöltve
2020.11.23. 20:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.23. 20:10

"Zalka Máté-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
425249
Feltöltve
2020.11.23. 20:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.23. 20:10

"Zalka Máté-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
425250
Feltöltve
2020.11.23. 20:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.23. 20:10

Archív fotók

"Zalka Máté-mellszobor" c. alkotás fotói

Képeslap, 1970-es évek.
Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
153466
Évszám
1970
Feltöltve
2013.12.10. 09:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Holmár Zoltán 13.12.10. 09:49
1970, Archív felvétel
Képeslap, 1970-es évek.

"Zalka Máté-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
363552
Forrás
Élet és Tudomány, 1969. augusztus 29. (24. évfolyam, 35. szám)
Feltöltve
2019.07.04. 10:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.04. 10:41
Archív felvétel
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.11.23. 20:26
A "Zalka Máté-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.23. 20:10
1 új fotót töltöttem a "Zalka Máté-mellszobor" műlaphoz
20.11.23. 20:10
4 új fotót töltöttem a "Zalka Máté-mellszobor" műlaphoz
20.11.23. 20:09
1 új fotót töltöttem a "Zalka Máté-mellszobor" műlaphoz
19.07.04. 10:41
1 új fotót töltöttem a "Zalka Máté-mellszobor" műlaphoz
13.12.10. 22:23
A közösség publikálta Holmár Zoltán "Zalka Máté-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.