100 éves a kondorosi evangélikus templom

Kondoros, Hősök útja
További képek a Fotólistában

Kondoros
Hősök útja
Az evangélikus templom előterében látható.

Felállítás2004. szeptember 18.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2013.12.13. 23:57
"Az 1875-ben önálló községként újjáalapított Kondoros evengélikus lakóinak szükségük volt hitéletük helybeni gyakorlására. Az egyházközség először egy tágas imaházat épített, majd 1904-ben felépült a ma is álló templom...
Az építkezés méreteit mutatja, hogy 1903-ban az egyházközség tanyáján egymillió téglát égettek ki, melyeket a templom falainak építéséhez fel is használtak. A gyülekezet tagjai adományaikkal és munkájukkal segítették az építkezést..."

A neobarokk templomot Gerey Ernő budapesti építész tervezte. Építői Szabó Mihály és Koncz Pál hódmezővásárhelyi építők voltak. Nyolc hónap alatt épült fel. Belső tere háromhajós, az oldalhajókban a karzatok kaptak helyet, a főhajót az oltár zárja le. 1500 főt befogadó tere van. Az ötven méter magas toronyban négy harang lakik.
A templom történetének fekete napja volt 1975. június 16-a, amikor éjjel a falu fölött végigsöprő vihar ledöntötte a torony sisakját. A károkat három év alatt sikerült helyreállítani.
A templomot az egyházközség folyamatosan szépítette, tatarozta az évtizedek alatt. Az utolsó (külső és belső) felújítás 2001-ben kezdődött, és 2004. szeptember 18-ára a templom százéves évfordulójára fejeződött be. Ennek emlékére avatták a templom előterében az itt bemutatott domborműves emléktáblát.

Mivel nem vagyok vallásos, de amúgy meg minden szakrális épület érdekel építészetileg, művészettörténetileg, nagyon megörültem Kondoroson, hogy a kisváros mindkét templomába be tudtam menni, azon az október eleji hétköznapon, amikor a településen jártam.
Források:
A kondorosi evangélikus templom (idegenforgalmi kiadvány)
További linkek
A településről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kondoros
Az egyházközségről: http://kondoros.lutheran.hu/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"100 éves a kondorosi evangélikus templom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153426
Feltöltve
2013.12.09. 23:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 23:22

"100 éves a kondorosi evangélikus templom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153427
Feltöltve
2013.12.09. 23:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/20 • ISO800

153428
Feltöltve
2013.12.09. 23:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 23:22

"100 éves a kondorosi evangélikus templom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153429
Feltöltve
2013.12.09. 23:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 23:23

Adalék vagy máshol

"100 éves a kondorosi evangélikus templom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153540
Feltöltve
2013.12.10. 20:25
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.10. 20:25
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.07.01. 05:47
Megérintettem a "100 éves a kondorosi evangélikus templom" alkotást
13.12.13. 23:57
TundeK62 publikálta "100 éves a kondorosi evangélikus templom" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.