Kondorosi csárda cégére

Kondoros, Hősök útja 23.

Kondoros
Hősök útja 23.
A csárda falán, annak sarkánál látható.

Felállítás1984

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2013.12.15. 22:55
Bármennyire hihetetlen, Kondorosra egyetlen dolog miatt mentünk el, hogy megebédeljünk a messzi földön híres csárdájában. Ebédidőben érkeztünk, mégis elég kevés vendég volt. Ráadásul rábíztak bennünket a felszolgáló tanulókra, így aztán kicsit lassabban haladt az ebéd. Mi meg még az egyedülálló csárdagyűjteményt is végignéztük utána. Az utcán elég keveset tartózkodtunk, épp csak a két templomot néztük meg a csárdán kívül.
A műemléki épületet legutóbb 2004-ben újították fel. http://muemlekem.hu/muemlek?id=2495 Akkor nyílt meg a gyűjteményi rész is, amit a falu lakói gyűjtöttek össze.
Az éttermi rész épületének sarkánál, kb. három méter magasan egy nagyon kifejező cégért helyeztek el valamikor. Sajnos nem jutottam nyomára az alkotónak, de véleményem szerint 1984-ben történt ez. Akkor, amikor a csárda épületét műemlékké nyilvánították. A vasból készült cégéren, stílszerűen egy asztal, a rajta lévő boroskancsóval és pohárral látható.
Források:
http://xn--hr6-rma.hu/cikk/77614/rozsa_sandor_legenda_a_betyar_kiraly_sor_valosag
További linkek
A csárda története: http://www.kondorosicsarda.hu/kondorosi-csarda-tortenete
A településről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kondoros

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kondorosi csárda cégére" c. alkotás fotói Kondoros településről

Feltöltő
Azonosító
153413
Feltöltve
2013.12.09. 22:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ110/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 22:58

"Kondorosi csárda cégére" c. alkotás fotói Kondoros településről

Feltöltő
Azonosító
153414
Feltöltve
2013.12.09. 22:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ79/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 22:58

"Kondorosi csárda cégére" c. alkotás fotói Kondoros településről

Feltöltő
Azonosító
153415
Feltöltve
2013.12.09. 22:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ120/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 22:59

"Kondorosi csárda cégére" c. alkotás fotói Kondoros településről

Feltöltő
Azonosító
153849
Feltöltve
2013.12.15. 01:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.15. 01:14

"Kondorosi csárda cégére" c. alkotás fotói Kondoros településről

Feltöltő
Azonosító
153850
Feltöltve
2013.12.15. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.15. 01:15

"Kondorosi csárda cégére" c. alkotás fotói Kondoros településről

Feltöltő
Azonosító
330172
Feltöltve
2018.11.03. 11:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.03. 11:00

"Kondorosi csárda cégére" c. alkotás fotói Kondoros településről

Feltöltő
Azonosító
330173
Feltöltve
2018.11.03. 11:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.03. 11:01

"Kondorosi csárda cégére" c. alkotás fotói Kondoros településről

Feltöltő
Azonosító
330174
Feltöltve
2018.11.03. 11:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.03. 11:01
Összesen 8 fotó

Műlap története

3 órája
Megérintettem a "Kondorosi csárda cégére" alkotást!
07.09. 13:15
Megérintettem a "Kondorosi csárda cégére" alkotást!
18.11.03. 11:01
1 új fotót töltöttem a "Kondorosi csárda cégére" műlaphoz!

18.11.03. 11:00
1 új fotót töltöttem a "Kondorosi csárda cégére" műlaphoz!
18.05.15. 15:22
Megérintettem a "Kondorosi csárda cégére" alkotást!
13.12.15. 22:55
TundeK62 publikálta "Kondorosi csárda cégére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.