Nagyvárad (Oradea), Strada Moscovei 1.

Nagyvárad (Oradea)
Strada Moscovei 1.
Az Ady Endre Líceum homlokzatán látható.

Felállítás1993

Kotricz Tünde (TundeK62)
2013.12.01. 23:06
Legutóbbi nagyváradi utazásom egy szombati napra esett. Már előre örültem, hogyha, be tudok menni valamelyik ottani iskolába, biztosan nem lesz probléma a fotósengedély megszerzése. Minthogy diákok általában nincsenek hétvégén az iskolákban.
A nagy hírű Ady Endre Líceumban ennek ellenére nem volt szerencsém. Láttam, hogy az épület földszintjén, a kapu mögött két méterrel ott áll egy Ady mellszobor, a biztonsági őr viszont nagyon csúnya hangnemben, valósággal kizavart az épületből. Így aztán maradt a homlokzaton látható Ady Endre domborműves tábla. Lefotóztam, és biztos voltam benne, hogy az eddig használt forrásban ez is benne lesz. Újabb tévedés, mert hiába lapozgatom, nincs benne. Az évszám könnyen leolvasható a tábláról, az alkotó nevének kiderítésében Vera segített. Nagyon magasan helyezték el a táblát, így aztán nem tudtam a szignót lefotózni közelről.
"Ifjú szívekben élek s mindig tovább" – olvasható a bronz dombormű alatt, magyarul, és a következő sorban románul.
Források:
Iskolatörténet: http://lady.rdsor.ro/index.php?m=iskolarol#p2
Az intézményről képekben: http://www.youtube.com/watch?v=w7xMIbyQu8g
További linkek
Az intézményről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ady_Endre_L%C3%ADceum_(Nagyv%C3%A1rad)
Az alkotóról: http://ro.wikipedia.org/wiki/Nicolae_Kruch

Cím alapján hasonló

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152788
Feltöltve
2013.12.01. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152789
Feltöltve
2013.12.01. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152790
Feltöltve
2013.12.01. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152791
Feltöltve
2013.12.01. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152792
Feltöltve
2013.12.01. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/400 • ISO100

152793
Feltöltve
2013.12.01. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152794
Feltöltve
2013.12.01. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152795
Feltöltve
2013.12.01. 22:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152881
Feltöltve
2013.12.02. 16:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ56/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.12.02. 16:50

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152882
Feltöltve
2013.12.02. 16:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.12.02. 16:50

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

Feltöltő
Azonosító
152883
Feltöltve
2013.12.02. 16:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.12.02. 16:51

"Ady Endre" c. alkotás fotói Nagyvárad (Oradea) településről

2015
Feltöltő
Azonosító
337239
Fotózva
2015. szeptember
Évszám
2015
Feltöltve
2018.12.28. 17:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 17:54
2015. szeptember
2015
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.12.07. 15:10
Megérintettem az "Ady Endre" alkotást!
18.12.28. 17:54
1 új fotót töltöttem az "Ady Endre" műlaphoz!
13.12.02. 16:51
1 új fotót töltöttem az "Ady Endre" műlaphoz!
13.12.02. 16:50

13.12.02. 13:19
Az "Ady Endre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.12.01. 23:09
Az "Ady Endre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.12.01. 23:06
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Ady Endre" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.