Tiszakürt, Bolza gróf utca 5.

Alternatív, helyi címek:Fiú és lány baba

Tiszakürt
Bolza gróf utca 5.
Az arborétum területén, a patak partján áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nagy Kristóf (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2013.11.22. 23:46
A Tiszakürti Arborétum egyik oldalát a Tisza folyó határolja, és a területen még egy mesterséges csatornát is kialakítottak, hogy könnyebb legyen a növények öntözése. Több útvonalon is elindulhatunk a park megtekintésére. Én még közvetlenül október elején voltam, akkor még alig színesedtek a lombok. Az Öregtölgy rétjén, annak szélén, a csatorna partján áll a műlapon szereplő plasztika-pár. Nagy Kristóf faszobrász négy méter magas, stilizált emberi alakokat ábrázoló szobrai már messziről látszanak. Az arborétumban vásárolt vezető füzetben az szerepel, hogy ezek fiú és lánybabák, de én inkább férfi és női alakra asszociálok. Kifejezőek, szépek, modernek. Nekem ez a két szobor tetszett a legjobban a parkban.
Sajnos ezek az alkotások is régen voltak kezelve fakonzerváló anyaggal, így folyamatos pusztulásuk történik jelenleg. Kár értük.

Sajnos nem sikerült megtalálni az alkotás pontos elhelyezésének évét. A területen 1974 és 1982 között működött évenként fafaragó-tábor. Ezekben az években készültek a művek.
Források:
http://www.arboreta.hu/almenu_index/seta.html

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151773
Feltöltve
2013.11.14. 10:24
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.14. 10:24

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151774
Feltöltve
2013.11.14. 10:24
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.14. 10:24

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151775
Feltöltve
2013.11.14. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.14. 10:25

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151776
Feltöltve
2013.11.14. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.14. 10:25

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151777
Feltöltve
2013.11.14. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.14. 10:25

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151778
Feltöltve
2013.11.14. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.14. 10:25

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151779
Feltöltve
2013.11.14. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.14. 10:26

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151780

151781
Feltöltve
2013.11.14. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

151782
Feltöltve
2013.11.14. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.14. 10:27

"Nő és férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Nagy Kristóf (fafaragó)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
151783
Feltöltve
2013.11.14. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/50 • ISO100

151784

225753
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2015.11.27. 10:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.11.27. 10:03
2011. október
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.26. 23:03
A "Nő és férfi" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.11.27. 10:03
1 új fotót töltöttem a "Nő és férfi" műlaphoz
13.11.22. 23:46
TundeK62 publikálta "Nő és férfi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.