Nyírvasvári, Vasvári Pál utca 7.
További képek a Fotólistában

Nyírvasvári
Vasvári Pál utca 7.
A görög katolikus templommal szemben áll.

Felállítás1976

Kotricz Tünde (TundeK62)
2013.11.09. 22:30
Vasvári Pál történész, filozófus, politikus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja, honvéd őrnagy. Fejér Pálként látta meg a napvilágot, 1826-ban. Édesapja, szintén Fejér Pál, Nyírvasváriban volt görög katolikus pap. Ezért vette fel a Vasvári nevet, később.
Az életrajz további része: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vasv%C3%A1ri_P%C3%A1l

Az 1848. március 15.-i eseményekkel kapcsolatosan ismerjük Vasvári Pált. Alig hihető, hogy eddig a szoborlapra nem került fel (tartós anyagból) szobor, róla. Egy fából készült mellszobor áll Székesfehérváron; ezen kívül domborműves emléktáblák jelzik csak emlékét.

Mikor elindultunk október végén kirándulni, fogalmam sem volt róla, milyen településeken fogunk áthaladni, így aztán Nyírvasváriban, a szobor előtt, padlófék. Gondolom, nem most lesz, míg más eljut arrafelé, Szatmár megye déli részébe, újra. Szerencsére útitársaim megértően kezelték a helyzetet, és hagyták, hogy a sebtiben megtalált három köztéri alkotást lefotózzam a faluban.

A mellszobor ötnegyedes életnagyságú, és éppen a görög katolikus templom tengelyében, azzal szemben helyezték el, 1976-ban, születésének 150. évfordulója tiszteletére. Az alkotást nemrég felújíthatták.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ratonyi-jozsef-6033

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
151243
Feltöltve
2013.11.07. 15:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
151245
Feltöltve
2013.11.07. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
151246
Feltöltve
2013.11.07. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
151247
Feltöltve
2013.11.07. 15:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
151248
Feltöltve
2013.11.07. 15:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
151250

151251
Feltöltve
2013.11.07. 15:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
151252
Feltöltve
2013.11.07. 15:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
391472
Fotózva
2010. augusztus
Feltöltve
2020.01.15. 14:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ35/10 • 1/100 • 9.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos 20.01.15. 14:32
2010. augusztus

Adalék vagy máshol

"Vasvári Pál" c. alkotás fotói Nyírvasvári településről

Feltöltő
Azonosító
151249
Feltöltve
2013.11.07. 15:24
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 10 fotó

Műlap története

2 perce
1 új fotót töltöttem a "Vasvári Pál" műlaphoz!
13.11.09. 22:30
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Vasvári Pál" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.