Vámossy Tibor síremléke

Budapest, XII. kerület, Németvölgyi út 99.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Pro integritate

Budapest
XII. kerület, Németvölgyi út 99.
45/1-1-6/7 számon nyilvántartott sírhely.

Felállítás1923

ATTILA SISKOVITS
2014.01.29. 22:04
Vámossy Tibor egyetemista síremléke a Farkasréti temető - kegyeletes megemlékezéseket kiváltó - katonasírjai közé tartozik. Vámossy Tibor (19 éves műegyetemista hallgató) 1921. október 6-án, a Rongyos Gárda harcosaként áldozta életét a Nyugat-Magyarországért vívott küzdelemben.
A nyugat-magyarországi felkelés 1921. augusztus 28-tól október 13-ig tartott a mai Burgenland és Magyarország nyugati területén. Előzménye az volt, hogy a Párizs környéki békeszerződésekben Ausztriának ítélték Nyugat-Magyarországot, beleértve Sopront és környékét is. Magyarországon felkelőcsoportok szerveződtek, amelyek felvették a harcot a bevonuló osztrák csendőrökkel. A felkelés után sikerült elérni, hogy Sopron és környéke népszavazás útján dönthessen hovatartozásáról.
A felkelésben résztvevő (idealizmusoktól és hazaszeretetüktől vezérelt) gyerekkatonák önfeláldozó hősiességének is tulajdonítható, hogy legalább Sopron vidéke Magyarország része maradhatott.
A kőből faragott sírszobor izmos, harcot vállaló fiatalembert ábrázol: jobb kezével kardot markol, elernyedő bal kezéből (tan)könyv hullik
a földre.
A sírszobor felirata: PRO INTEGRITATE.
Az erősen rongálódott szoboralak felújítására 2013-ban került sor.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=486655808114979&id=326118340835394
Források:
http://www.nekb.gov.hu/node/184
http://www.agt.bme.hu/varga/foto/farkasreti/vamossy-t.html
http://bfl.archivportal.hu/id-660-zsigmond_janos_farkasreti_regi.html

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=021213
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rongyos_g%C3%A1rda
http://www.mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC13280/13802.htm
Aerdna
2014.01.30. 20:51
Pro integritate (teljesség) – ez a felirat olvasható a fiatalon elhunyt Vámossy Tibor sírján. Vámossy Tibor 19 éves műegyetemi hallgató (az egyetem segélyegyletének főtitkára volt) az 1921-es nyugat-magyarországi harcok idején Szárazvámnál (ma Müllendorf) vesztette életét. Vámossy Tibor az MTI hírforrás szerint súlyos haslövést kapott, és a soproni Erzsébet-kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.

„A túl korán hősi halált halt” Vámossy Tibor és harcos társa Lossonczy Antal haláláról így ír emlékirataiban Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy csapatába tartózó Maderspach Viktor (1875-1941) kapitány:
„Amint magam a helyszínen meggyőződtem, a két fiatal mártír nem nyert olyan megbízást, mely teljesítőképességüket meghaladta volna, vagy őket különös veszélynek tette volna ki. Egy útelágazásnál azt a parancsot kapták, hogy figyeljék a Wiener Neustadt felé vezető utat, és fegyveres elemek behatolását akadályozzák meg, illetve az erre vonatkozó jelentést továbbítsák. Az áldozatok az út szélén ülve képes levelezőlapokat írtak, midőn kerékpáron közeledő kommunisták felismerték őket a zöld kalapról, mint kismartoni felkelőket, és egy-egy lövéssel leterítették mind a kettőt.”
Az eset következtében a kismartoniakat Maderspach Viktor közvetlen parancsnoksága alá helyezték.

Vámossy Tibort az egyik, október 7-iki MTI híranyag szerint 1921. október 7-én délután eltemették Sopronban, a másik október 8-iki híranyag szerint 1921. október 9-én vasárnap temették a Farkasréti temetőben, református egyház szertartása szerint. Ez utóbbiról fényképfelvétel is készült, mely az interneten megtalálható.

A fiatalon elhunyt Vámossynak 1923-ban emeltek síremléket. A síremlék ekkori állapotát egy archív fotó mutatja be, melyet nincs módomban csatolni, de az interneten fellelhető. A síremlék talapzata mellett eredetileg két tábla volt, melyeken felirat – feltehetőleg versrészlet – volt látható.

Az alkotás erőteljesen megsérült a II. világháborús harcok következtében, az archív fotón jól látható, hogy egyik-másik sérült rész jól mutatja a lövedékek okozta pusztítást.

A síremléket a Honvédelmi Minisztérium újíttatta fel, és 2013. októberében állították fel újra.
Források:
MTI hírarchívum 1920-1945, 1921. október 5. 1. o.
Bizalmas értesítések MTI hírarchívum 1920-1945, 1921. október 7. 5. o.
Bizalmas értesítések MTI hírarchívum 1920-1945, 1921. október 7. 11. o.
MTI hírarchívum 1920-1945, 1921. október 8. 1. o.
Maderspach Viktor: Menekülésem Erdélyből – Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból, 117., 180-183. o.
http://www.mult-kor.hu/20131009_elhalasztjak_vamossy_tibor_siremlekenek_avatasat

ATTILA SISKOVITS készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Farkasréti temető síremlékei

Cím alapján hasonló

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158222
Feltöltve
2014.02.25. 18:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 14.02.25. 18:26

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
158223
Feltöltve
2014.02.25. 18:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 14.02.25. 18:27

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488802
Feltöltve
2022.06.07. 08:47
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.07. 08:47

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488803
Feltöltve
2022.06.07. 08:47
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/900 • ISO100

488804

488805
Feltöltve
2022.06.07. 08:47
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/1800 • ISO100

488806
Feltöltve
2022.06.07. 08:47
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/2100 • ISO100

488807
Feltöltve
2022.06.07. 08:47
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/2200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.07. 08:47

Archív fotók

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

2012.05.03
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156561
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2014.01.30. 17:44
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.01.30. 17:44
2005. január
2012.05.03

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

2012.05.03
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156562
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2014.01.30. 17:45
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.01.30. 17:45
2005. január
2012.05.03

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

2012.05.03
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156563
Fotózva
2005. január
Évszám
2012
Feltöltve
2014.01.30. 17:46
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.01.30. 17:46
2005. január
2012.05.03

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

2012.05.03
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156564
Fotózva
2012. október
Évszám
2012
Feltöltve
2014.01.30. 17:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.01.30. 17:48
2012. október
2012.05.03

"Vámossy Tibor síremléke" c. alkotás fotói

2012.05.03
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
156565
Fotózva
2012. október
Évszám
2012
Feltöltve
2014.01.30. 17:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.01.30. 17:48
2012. október
2012.05.03
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.10.30. 11:35
A "Vámossy Tibor síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.06.07. 08:47
6 új fotót töltöttem a "Vámossy Tibor síremléke" műlaphoz
15.02.15. 21:30
A "Vámossy Tibor síremléke" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
14.02.25. 18:27
1 új fotót töltöttem a "Vámossy Tibor síremléke" műlaphoz
14.02.25. 18:26
1 új fotót töltöttem a "Vámossy Tibor síremléke" műlaphoz
14.01.29. 22:04
A közösség publikálta Aerdna "Vámossy Tibor síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.