Budapest, III. kerület, Fő tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szindbád-szobor

Az (egykori?) Postakocsi étterem előtt.

Felállítás2013. október 21.

Göröntsér Vera
2013.10.28. 08:45
Amikor az ember egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Új szobrot avattak Óbudán!
Krúdy Gyulára emlékeztek 2013-ban, a születésének 135., halálának 80. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő Krúdy-év rendezvénysorozattal. Záró aktusként került sor a szobor avatására. Az elkészült szobor főalakja mellé le lehet ülni, üres szék várja a "terített" asztal mellett ülő Szindbáddal fényképezkedni akarót.
Lehetne ez egy hangulatos óbudai jelenet, hiszen a kompozíció igyekszik beleilleszkedni a szindbádi világképbe, megidézni az író és/vagy Vörös Postakocsi étterem emlékét.

Talán véletlen, hogy az óbudai hangulatot nyújtó, életteli emberek éppen elkerülték a környéket. Kivételesen senkit sem kellett kerülgetni, amikor ott jártam és háborítatlanul fényképeztem.
Nem véletlen, de nagyon szomorú, hogy az alkotás hátterét adó Postakocsi étterem be van zárva, ajtaján az Óbudai Vagyonkezelő óriáshirdetése áll az egykori étterem hasznosításának információival.

Az író nem ismerte el (szakértők állítják), hogy Szindbád alakjában, ill. a novellákban meghatározóak az önéletrajzi elemek.
A szobor – a mögötte olvasható felirat szerint – Szindbádot az őt alakító Latinovits Zoltán alakjában ábrázolja (a filmet Huszárik Zoltán rendezte). Tehát nem egy fantázia-szülte megfogalmazás. A filmet láttam, azt hiszem, Latinovits sok-sok arcát ismerem http://www.port.hu/pls/me/media.print_media_popup?i_area_id=6&i_object_id=2361&i_is_picture=4&i_topic_id=&i_is_video=15&i_org_id=&i_media_id=135672

A szobrot Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata állíttatta, amihez a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiumától 3 millió forintos támogatást nyertek el.

Nagyon köszönöm, Tünde, hogy beírtál – lazán és kötetlenül. Másra koncentráltam, talán elfelejtettem volna. Most viszont tettem egy kört, soron kívül, a kötelezők (és a tervezettek) mellett.
Források:
http://obuda.hu/hirek/szindbad-szobor-a-fo-teren/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kr%C3%BAdy_Gyula
További linkek
http://www.port.hu/szindbad/pls/w/films.film_page?i_film_id=2361
http://mek.oszk.hu/00700/00760/html/
NofreT
2013.10.28. 12:32
A szobor elhelyezésével van a legnagyobb gondom. Most, ahogy ránéztem Vera egyik fotójára, a kilakoltatás jutott eszembe. Úgy ül ott, megbékélve a sorssal, mint aki kevéske bútorához várja a szállítókat. Korabeli fotó, 1930-as évek: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_4/pages/images/014_a_haboru_elotti_clip_image002_0030.jpg

Az Esti Kurír cikkének alcímei (az író halálhíre kapcsán).. az egész oldalt érdemes elolvasni:
"...Kilakoltatás előtt állt, lakásán a villany kikapcsolva
Magyar író sorsa – mondja az özvegy"
(Esti Kurír, 1933/108. /május 13./ 3. p.) http://www.krudy.hu/Szakirod/Anonim/AnonEK33_108.html

Kapcsolódó
Krúdy Gyula

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150369
Feltöltve
2013.10.27. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.27. 21:27

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150394
Feltöltve
2013.10.28. 00:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.28. 00:14

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150395
Feltöltve
2013.10.28. 00:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.28. 00:14

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150401
Feltöltve
2013.10.28. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.28. 00:15

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
150398
Feltöltve
2013.10.28. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

150399
Feltöltve
2013.10.28. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

150396

150400
Feltöltve
2013.10.28. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

150397
Feltöltve
2013.10.28. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

150402
Feltöltve
2013.10.28. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

150403
Feltöltve
2013.10.28. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/400 • ISO100

150404

Az avatás előtt egy hónappal, már a helyén volt az alkotás.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160472
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2014.03.22. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.22. 23:55
2013. szeptember
Az avatás előtt egy hónappal, már a helyén volt az alkotás.

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160473
Feltöltve
2014.03.22. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.22. 23:55

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Nincs túl sok fény a szobor közelében
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160474
Feltöltve
2014.03.22. 23:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/3 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.22. 23:56
Nincs túl sok fény a szobor közelében

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196629
Feltöltve
2015.02.23. 13:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.23. 13:35

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196630
Feltöltve
2015.02.23. 13:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.23. 13:36

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
196631

196632

196633

232875
Feltöltve
2016.02.26. 15:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.02.26. 15:27

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232874
Feltöltve
2016.02.26. 15:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.02.26. 15:26

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Szanyi Péter és alkotása.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261722
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.12.13. 10:54
Képinfó
Alkotó a képen
(Szanyi Péter)
Avatást látunk
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 16.12.13. 10:54
2013. október
Szanyi Péter és alkotása.

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Szindbád, a hajós a leleplezés előtti pillanatokban.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261721
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.12.13. 10:53
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 16.12.13. 10:53
2013. október
Szindbád, a hajós a leleplezés előtti pillanatokban.

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
287053
Feltöltve
2017.08.08. 17:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ69/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.08.08. 17:58

Adalék vagy máshol

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232873
Feltöltve
2016.02.26. 15:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.02.26. 15:26

"Szindbád, a hajós" c. alkotás fotói

A szobor avatóünnepsége
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261723
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.12.13. 10:55
Képinfó
Avatást látunk
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 16.12.13. 10:55
2013. október
A szobor avatóünnepsége
Összesen 27 fotó

Műlap története

23.09.05. 10:01
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
20.06.29. 14:49
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
19.03.23. 10:32
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
18.09.30. 11:57
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
17.08.27. 15:53
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
17.08.08. 17:58
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
17.05.26. 20:49
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
17.03.03. 14:43
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
16.12.13. 10:55
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
16.12.13. 10:54
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
16.12.13. 10:53
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
16.02.27. 15:23
A "Szindbád, a hajós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.02.26. 15:27
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
16.02.26. 15:26

16.01.03. 15:50
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
15.11.29. 14:43
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
15.08.24. 16:13
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
15.08.24. 16:03
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
15.02.23. 13:36
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
15.02.23. 13:36
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
15.02.23. 13:36
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
15.02.23. 13:36
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
15.02.23. 13:35
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
15.02.21. 11:12
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
15.02.11. 17:45
Megérintettem a "Szindbád, a hajós" alkotást
14.03.22. 23:56
1 új fotót töltöttem a "Szindbád, a hajós" műlaphoz
14.03.22. 23:55

13.11.03. 14:53
A "Szindbád, a hajós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.