Jézus feltámasztja a naini ifjút

Kőszeg, Jurisics tér 14.

Alternatív, helyi címek:Woditzer Judit síremléke
Angol cím:The raising of the young man of Nain

Kőszeg
Jurisics tér 14.
A Szent Imre templom északi falánál.

Avatás1930
Avatás1791

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2013.10.21. 23:09
A síremléket (néhány másik sírkővel együtt) az 1930-as években Horváth Detre bencés tanár kezdeményezésére hozták át ide a városi külső temetőből.

A későbarokk síremlékművészet szép és egyedi alkotása az a sírkő, amelyen a naini ifjú feltámasztásának jelenetét láthatjuk.

Jézus csodatételéről a Lukács evangéliumában a következőket olvashatjuk:
"És lőn másnap, hogy méne Nain nevű városba, és az ő tanítványai sokan menének ő vele, és nagy sokaság.
Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala, és a városból nagy sokaság volt ő vele.
És látván őt az Úr, megkönyörüle rajta, és monda néki: Ne sírj.
És oda menvén, illeté a koporsót, a vivők pedig megállának. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl!
És felüle a megholt, és kezde szólni, és adá őt anyjának.
És elfogá mind azokat a félelem, és dicsőíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk, és: Az Isten megtekintette az ő népét."

A síremléket Woditzer József kalaposmester állíttatta feleségének, Juditnak.

A Szent Imre templom melletti sírköveket 2018-ban felújították.
Források:
A Lukács írása szerint való Szent Evangyéliom - http://mek.oszk.hu/00100/00161/html/uj/luk/chap007.html
Bariska István: Köztéri szobraink Kőszegen (IV.) Vas Népe, 1983. július 2. 7. p.




Cím alapján hasonló

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
459489
Feltöltve
2021.09.21. 18:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 8.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.09.21. 18:49

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
149894
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2013.10.21. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ48/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.10.21. 21:30
2011. május

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
149895
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2013.10.21. 21:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.10.21. 21:43
2011. május

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
149896
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2013.10.21. 21:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.10.21. 21:50
2011. május

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
149897
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2013.10.21. 22:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.10.21. 22:00
2011. május

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
149898
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2013.10.21. 22:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ130/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.10.21. 22:25
2011. május

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
149899
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2013.10.21. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.10.21. 22:34
2011. május

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
149900
Feltöltve
2013.10.21. 22:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.10.21. 22:37

"Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. alkotás fotói Kőszeg településről

Feltöltő
Azonosító
149901
Feltöltve
2013.10.21. 22:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.10.21. 22:39
Összesen 9 fotó

Műlap története

5 perce
1 új fotót töltöttem a "Jézus feltámasztja a naini ifjút" műlaphoz!
17.04.16. 13:32
Megérintettem a "Jézus feltámasztja a naini ifjút" alkotást!
13.10.21. 23:09
Orbán Róbert publikálta "Jézus feltámasztja a naini ifjút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.