Fűzvölgy, Fűzvölgy

Alternatív, helyi címek:Segítségül hívom az Úr nevét

Fűzvölgy
Fűzvölgy
A 74-es főút fűzvölgyi leágazásánál, a König Étterem Panzióval szemben.

Felállítás2010. november

Tislér Zoltán (fafaragó)

Domby
2013.11.14. 15:51
Több éven keresztül néztem a fűzvölgyi leágazás mellett álló faszobrot, mikor Nagykanizsáról Zalaegerszegre mentem gépkocsimmal. Nem láttam senkit, akitől érdeklődhettem volna az alkotásról. Nagykanizsán a művelődési központ volt a segítségemre. Készséggel adták meg az alkotó nevét és elérhetőségét.
Éltem a lehetőséggel és telefonon megkerestem az alkotót. Készséges volt,
elmondta a fogadalmi kápolna történetét.

Egy idős asszonynak kertjében egy kb. 250 éves, kivágott gesztenyefatörzs
2,5 méteres darabja feküdt, amit neki ajándékozott. A több mint két tonnás fatörzset traktorral húzták a pincéje elé. Az Úristen iránt érzett hálájának jeléül, mivel egy kisfiúval, Zolikával ajándékozta meg 2009 júniusában a családját, a kb. 1 méteres átmérőjű farönkből faragta meg alkotását, a fogadalmi kápolnát, s azt a 74-es főútvonal fűzvölgyi leágazásnál állította fel.
Források:
Telefonos beszélgetés alapján
Móritz István
2016.05.07. 00:14
Az alkotásról így írt a Zalai Hírlap:
http://zaol.hu/cimlapon/fogadalmi-kapolnat-avattak-fuzvolgyon-1424857
http://zaol.hu/cimlapon/a-korzeti-megbizott-masodallasa-faba-faragja-koszonetet-1441484
Források:
http://zaol.hu/cimlapon/fogadalmi-kapolnat-avattak-fuzvolgyon-1424857
http://zaol.hu/cimlapon/a-korzeti-megbizott-masodallasa-faba-faragja-koszonetet-1441484
Móritz István
2016.06.15. 16:29
Az alkotóval történt telefonbeszélgetésem kapcsán tett említést e szobráról, és akkor mondta, hogy ő a "Segítségül hívom az Úr nevét" címet adta alkotásának.
Források:
Tislér Zoltán fafaragó

Domby műlapja

Cím alapján hasonló

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
149482
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.10.15. 19:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.10.15. 19:16
2012. március

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
149483
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.10.15. 19:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.10.15. 19:18
2012. március

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
149484
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.10.15. 19:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.10.15. 19:19
2012. március

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
149485
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.10.15. 19:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ65/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.10.15. 19:21
2012. március

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
149736
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.10.19. 12:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.10.19. 12:00
2012. március

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
149746
Feltöltve
2013.10.19. 12:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.10.19. 12:31

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
149749
Feltöltve
2013.10.19. 12:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.10.19. 12:38

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
149750
Feltöltve
2013.10.19. 12:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.10.19. 12:41

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
424117
Feltöltve
2020.11.12. 18:25
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/1350 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.11.12. 18:25

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
424118
Feltöltve
2020.11.12. 18:25
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/145 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.11.12. 18:25

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
424120
Feltöltve
2020.11.12. 18:27
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/120 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.11.12. 18:27

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
464153
Feltöltve
2021.10.24. 19:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.24. 19:22

464154
Feltöltve
2021.10.24. 19:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.24. 19:22

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
464155
Feltöltve
2021.10.24. 19:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.24. 19:23

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
464156
Feltöltve
2021.10.24. 19:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.24. 19:23

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
464157
Feltöltve
2021.10.24. 19:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.24. 19:23

"Fogadalmi kápolna" c. alkotás fotói Fűzvölgy településről

Feltöltő
Azonosító
464158
Feltöltve
2021.10.24. 19:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/320 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.10.24. 19:24
Összesen 17 fotó

Műlap története

1 órája
1 új fotót töltöttem a "Fogadalmi kápolna" műlaphoz!

20.11.12. 18:27
1 új fotót töltöttem a "Fogadalmi kápolna" műlaphoz!
20.11.12. 18:25
2 új fotót töltöttem a "Fogadalmi kápolna" műlaphoz!
16.06.15. 19:15
A "Fogadalmi kápolna" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.05.07. 18:42
A "Fogadalmi kápolna" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.11.14. 15:51
A közösség publikálta Domby "Fogadalmi kápolna" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.