Klebelsberg Kunó-mellszobor

Sopron, Klebelsberg Kuno tér 1.

Alternatív, helyi címek:Gróf Klebelsberg Kunó-mellszobor

Sopron
Klebelsberg Kuno tér 1.
Kurucdomb sor Rozália út Híd utca által határolt tér.

Felállítás2013. október 11.

Szabolcs Erzsébet
2013.10.14. 15:33
Az épületet mely elé a szobor elhelyezésre került, 1931-ben a Soproni Katolikus Konvent építtette. A neobarokk épületet Hárs György és Balog Kovács Zoltán tervezte, Szent István Katolikus Általános Iskola-ként működött. A rendszer változás előtt Pataki Ferenc Általános Iskola néven működött. Az előtte lévő kis téren állt Pataki Ferenc és partizántársai emlékműve melyet a '90-es évek elején hamvaikkal együtt eltávolítottak. A Katolikus Egyház visszakapta az épületet de döntésük alapján iskola összevonások miatt 2006-ban bezárták.
Az épületet felújítás bővítés után, az eredeti homlokzatot meghagyva 2012.augusztus hónap végén adták át városból ide költözött Soproni Bíróságnak.
Az előtte lévő kis teret rendbe hozták, majd a Soproni Városszépítő Egyesület javaslatára nevezték el Klebelsberg Kunó térnek.
Befejezésül itt állították fel pár napja ünnepélyes keretek között mellszobrát. A szobor alkotója Hunyadi László Magyar Örökség díjas erdélyi szobrászművész.

A Kisalföld napilap a szobor Sopronba kerülésének történetéről írt cikke: "Bécs elutasította Sopron befogadta" címmel.
"A mellszobor létrehozását a bécsi magyarságot összefogó kultúregyesület, az Európa Club kezdeményezte.

– Örülünk, hogy ezt a törekvést Sopron felkarolta, és méltó helyet biztosított a felállításához – mondta dr. Smuk András, a klub elnöke. – Ugyanis a szobrot eredetileg a bécsi volt testőrpalotánál szerettük volna elhelyezni, de az osztrákok elutasították ezt a kérelmet. Antiszemita jelzővel illették gróf Klebelsberg Kunó személyiségét. A kezdeményezők
hiába hivatkoztak nagy ívű kultúrpolitikai munkásságára, történészek értekezéseire, amelyek cáfolták ezt a kijelentést, Bécs végül is nem engedélyezte a szoborállítást, mondván: „Nem kívánunk politikai vitába keveredni."
Források:
Kisalföld napilap(2006.05.13.)
Sopron Megyei Jogú város honlapja (2012.08.31.)
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/becs_elutasitotta_sopron_felkarolta_/2353353/
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Klebelsberg_Kuno
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=45474
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_L%C3%A1szl%C3%B3_(szobr%C3%A1sz)

Közös gyűjteményben
Klebelsberg-szobrok, domborművek
Közös gyűjteményben
Szobrok, botrányok

Cím alapján hasonló

"Klebelsberg Kunó-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
149309
Feltöltve
2013.10.14. 14:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.14. 14:27

"Klebelsberg Kunó-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
149310
Feltöltve
2013.10.14. 14:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.14. 14:28

"Klebelsberg Kunó-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
149311
Feltöltve
2013.10.14. 14:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/320 • ISO200

149312
Feltöltve
2013.10.14. 14:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ56/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.14. 14:29

"Klebelsberg Kunó-mellszobor" c. alkotás fotói

Háttérben a soproni törvényszék épülete.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
149313
Feltöltve
2013.10.14. 14:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.14. 14:30
Háttérben a soproni törvényszék épülete.
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.11.13. 15:51
A "Klebelsberg Kunó-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.13. 17:28
A "Klebelsberg Kunó-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.13. 17:27
A "Klebelsberg Kunó-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.08. 19:27
A "Klebelsberg Kunó-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.14. 15:34
A "Klebelsberg Kunó-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.14. 15:33
Szabolcs Erzsébet publikálta "Klebelsberg Kunó-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.