Siófok, Kálmán Imre sétány
További képek a Fotólistában

Siófok
Kálmán Imre sétány
Egy pavilonban az állomás mellett látható a parkban

Felállítás1997. május 17.

Exit
2007.07.03. 00:00
A vasútállomás előtti Zenepavilonban található Varga Imre
Kálmán Imréről (1882–1953) készített bronzszobra. Kálmán Imre a
legnépszerűbb magyar operett, a Csárdáskirálynő
szerzője.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lm%C3%A1n_Imre
Göröntsér Vera
2014.07.15. 16:08
A neves zeneszerző ugyancsak Siófokon született, mint a rendhagyó szobor alkotója, Varga Imre.
Kálmán Imre a magyar operettvilág meghatározó személyisége. Már fiatalon nagy ismertségre és elismertségre tett szert, Bécs, Párizs, New York egyaránt sikerei színtere volt. Az ábrázolás egy zenepavilonban mutatja, vállalt világának tárgyai között

"A portré most is hangsúlyt kap, világossá teszi, hogy a zeneszerző tudatosan elfogadta ezt a kellékvilágot, tudatosan kimenekült abból a társadalomból, amely származásuk alapján minősítette az embereket és értékelte teljesítményüket. Szinte nem is egy, az úgynevezett léha világot jól ismerő valaki ül a neki készített pavilonban, az árnyékos helyre húzott kényelmes karosszékben, hanem egy pontosan számító üzletember, aki mindig tudta, minek mennyi az ára, miből kell és miből nem szabad engednie. A szobrot 1997. május 17-én avatták fel ünnepélyesen."
Források:
http://www.siofokportal.com/varga-imre-kalman-imre-p-636.html

Normál és archív fotók

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
860
Feltöltve
2007.07.03.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 07.07.03.

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
861

862

863

864

865

60512
Feltöltve
2010.07.14. 13:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.07.14. 13:11

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
60513
Feltöltve
2010.07.14. 13:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.07.14. 13:12

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
60514

87657
Feltöltve
2011.06.21. 08:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.06.21. 08:45

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
87658
Feltöltve
2011.06.21. 08:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.06.21. 08:46

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
87659
Feltöltve
2011.06.21. 08:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.06.21. 08:46

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
127353
Feltöltve
2012.12.18. 18:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 12.12.18. 18:47

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
172413
Feltöltve
2014.07.17. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.17. 15:51

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
172414
Feltöltve
2014.07.17. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.17. 15:52

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
172415
Feltöltve
2014.07.17. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.17. 15:53

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
172416
Feltöltve
2014.07.17. 15:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.17. 15:54

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
172417
Feltöltve
2014.07.17. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.17. 15:55

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
211453
Feltöltve
2015.07.08. 13:00
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.08. 13:00

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
220315
Feltöltve
2015.10.08. 16:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ360/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 15.10.08. 16:34

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
239473
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2016.05.07. 19:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.07. 19:00
2012. február

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
239472
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2016.05.07. 19:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.07. 19:00
2012. február

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
366066
Feltöltve
2019.07.20. 19:22
EXIF információk...
Samsung / SM-A405FN
ƒ170/100 • 1/118 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 19.07.20. 19:22

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
366067
Feltöltve
2019.07.20. 19:23
EXIF információk...
Samsung / SM-A405FN
ƒ170/100 • 1/100 • 3.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 19.07.20. 19:23

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376908
Feltöltve
2019.10.03. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 20:39

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376909
Feltöltve
2019.10.03. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 20:39

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376910
Feltöltve
2019.10.03. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 20:39

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376911
Feltöltve
2019.10.03. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 20:39

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376912
Feltöltve
2019.10.03. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 20:39

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
386439
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.04. 14:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.04. 14:57
2019. május

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
386441
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.04. 14:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.04. 14:58
2019. május

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
386442
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.04. 14:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.04. 14:58
2019. május

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
386443
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.04. 14:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.04. 14:59
2019. május

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
386444
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.04. 15:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.04. 15:00
2019. május

Archív fotók

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

"A Kálmán Imre szobormakettje Varga Imre kertjében"
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
247553
Forrás
Somogyi Hírlap, 1996. december 21. (7. évfolyam, 298. szám)
Évszám
1996
Feltöltve
2016.07.29. 16:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.29. 16:10
1996, Archív felvétel
"A Kálmán Imre szobormakettje Varga Imre kertjében"

Adalék vagy máshol

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
22002
Feltöltve
2009.07.10. 08:21
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.07.10. 08:21

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Térhatású anaglif sztereokép, vörös-cián szemüveggel nézve háromdimenziós. Augusztusban készült.
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376065
Feltöltve
2019.09.27. 19:34
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Koniorczyk Mátyás 19.09.27. 19:34
Térhatású anaglif...Teljes szövegTérhatású anaglif sztereokép, vörös-cián szemüveggel nézve háromdimenziós. Augusztusban készült.Kevesebb szöveg

Élményképek

"Kálmán Imre szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
366069
Feltöltve
2019.07.20. 19:24
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Samsung / SM-A405FN
ƒ200/100 • 1/50 • 3.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 19.07.20. 19:24
Összesen 38 fotó

Műlap története

21.06.12. 12:38
Megérintettem a "Kálmán Imre szobra" alkotást
19.12.04. 15:00
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
19.12.04. 14:59
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
19.12.04. 14:58

19.12.04. 14:57
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
19.10.03. 20:39
5 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
19.09.27. 19:34
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
19.07.20. 19:24
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
19.07.20. 19:23
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
19.07.20. 19:22
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
19.07.20. 19:21
Megérintettem a "Kálmán Imre szobra" alkotást
18.05.12. 12:05
Megérintettem a "Kálmán Imre szobra" alkotást
17.04.02. 14:32
Megérintettem a "Kálmán Imre szobra" alkotást
16.07.29. 16:10
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
16.05.07. 19:00

15.10.08. 16:34
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
15.07.08. 13:00
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
15.07.03. 09:58
Megérintettem a "Kálmán Imre szobra" alkotást
15.04.07. 14:43
Megérintettem a "Kálmán Imre szobra" alkotást
14.07.23. 20:42
A "Kálmán Imre szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.17. 15:55
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
14.07.17. 15:54
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
14.07.17. 15:53
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
14.07.17. 15:52
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
14.07.17. 15:51
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
13.01.30. 11:18
A "Kálmán Imre szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.21. 08:46
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
11.06.21. 08:46
1 új fotót töltöttem a "Kálmán Imre szobra" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.