Kopits Jenő családi sírboltja

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
26/2-1-4 számmal jelzett sírhely.

Felállítás1927

Rafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)

ATTILA SISKOVITS
2013.10.08. 22:21
Kopits Jenő (ortopédorvos, egyetemi tanár, a Stefánia Kórház főorvosa, ortopédiai intézet-alapító) 1869-1946.
"Orvosi pályája elején a budapesti I. sebészeti klinikán működött Dollinger Gyula mellett, ahogyan a korban nevezték: testegyenészettel foglalkozott. 1898-ban magán ortopédiai intézetet alapított. 1905-től a Stefánia gyermekkórházban főorvos. 1908-ban az ortopédia egyetemi magántanára, 1919-ben rendkívüli tanár lett. 1922-től egészségügyi főtanácsos címet kapott. A hazai ortopédia továbbfejlesztője, a csípőficam nemzetközi szakértője, számos értekezése jelent meg a témában, jórészt német nyelven.
Főbb művei:
Az orthopaedia tankönyve (Bp., 1942), Dollinger Gyula (Orvosképzés, 1939)"

A családi sírboltot díszítő szobrot a sebész testvéröccse, Kopits János
szobrászművész készítette (és a VIGNALI cég öntötte bronzba) 1927-ben.
(A sírszobor állításának jelölt időpontját -konkrétan- a talapzaton látható véset /lásd: kilencedik fotó/, logikailag a szobrászművész feleségének(?) halálozási évszáma /1926/ hitelesíti.)
Források:
http://www.nekb.gov.hu/node/177
http://www.somogy.hu/index.php?cid=6080
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_reply&f=2&t=011060&m=000000
További linkek
http://www.mvkkvar.hu/kiallitas/szecesszio/muveszek/kopitsjanos.php
http://lexikon.katolikus.hu/K/Kopits.html

Cím alapján hasonló

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147899
Feltöltve
2013.09.23. 03:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ48/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.23. 03:48

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152917
Feltöltve
2013.12.03. 03:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/15 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.03. 03:09

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147900
Feltöltve
2013.09.23. 03:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ90/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.23. 03:49

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147924
Feltöltve
2013.09.23. 12:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ90/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.23. 12:45

147925
Feltöltve
2013.09.23. 12:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ80/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.23. 12:45

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148387
Feltöltve
2013.09.30. 15:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.30. 15:02

148388

147926
Feltöltve
2013.09.23. 12:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ90/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.23. 12:46

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
147927
Feltöltve
2013.09.23. 12:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3
ƒ100/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.09.23. 12:48

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152490
Feltöltve
2013.11.25. 21:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.25. 21:40

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
152491
Feltöltve
2013.11.25. 21:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.25. 21:40

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154611
Feltöltve
2013.12.31. 23:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/13 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.31. 23:46

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234183
Feltöltve
2016.03.12. 11:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.12. 11:57

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234184
Feltöltve
2016.03.12. 11:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.12. 11:57

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234185
Feltöltve
2016.03.12. 11:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.12. 11:58

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234186
Feltöltve
2016.03.12. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.12. 11:58

"Kopits Jenő családi sírboltja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopits JánosRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
479191
Feltöltve
2022.03.03. 10:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/100 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.03.03. 10:14
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.03.03. 16:04
A "Kopits Jenő családi sírboltja" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.03.03. 10:14
1 új fotót töltöttem a "Kopits Jenő családi sírboltja" műlaphoz
22.01.21. 10:08
Megérintettem a "Kopits Jenő családi sírboltja" alkotást
21.11.01. 14:33
Megérintettem a "Kopits Jenő családi sírboltja" alkotást
16.03.12. 11:58
1 új fotót töltöttem a "Kopits Jenő családi sírboltja" műlaphoz
16.03.12. 11:58
1 új fotót töltöttem a "Kopits Jenő családi sírboltja" műlaphoz
16.03.12. 11:57

13.11.25. 21:40

13.10.08. 22:21
A közösség publikálta ATTILA SISKOVITS "Kopits Jenő családi sírboltja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.