Békéscsaba, 1919-esek tere
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Tanácsköztársaság-emlékmű

Békéscsaba
1919-esek tere
A pályaudvarhoz közel eső téren állt.

Elbontás1992. augusztus 26.
Felállítás1961. március 21.


TundeK62
2013.09.12. 01:34
Ha már Békéscsaba, lássunk egy általam soha nem látott emlékművet.
A rendelkezésemre álló adatokban, leírásokban nem találtam meg, hogy hol volt, milyen nevű közterületen. Az archív fotó épülete bármelyik városrészben lehet. A képek egy részét a Művészet 1961 októberi számában találtam, ahol Tíz fiatal szobrász kiállítása címmel jelent meg egy értékelés; többek között Kalló Viktor Proletárjáról is. Most mégsem ezt idézem, habár határozottan pozitív véleményt ír le a cikk írója, Aradi Nóra.

"A szobor témájának megválasztásában ... a helységhez fűződő történelmi eseményeket is figyelembe vette. A Tanácsköztársaság emlékét megörökítő ... mezítlábas, kezében puskát tartó parasztfiú alakjában a Tanácsköztársaság védelmére siető agrárproletariátusnak állít emléket, de egyszersmind utal a megye több évtizedes agrárszocialista múltjára is. Az eszmei mondanivalónak megfelelően, célja a lelkesedéstől fűtött, tettrekész magatartás szobrászi kifejezése volt. Az ellentétekre épülő ritmussal közelítette meg. Kompozícióját körültekintően és következetesen építette fel."

Ha valakinek lenne még archív képe, illetve emlékszik a szoborra, amit a rendszerváltozás után lebontottak, szívesen veszem az információt.
Források:
Újvári Béla: Kalló Viktor (Mai Magyar Művészet sorozat, 14. p.)
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kallo-viktor-680
Benkő Gabriella Emese
2023.01.16. 13:25
Egy véletlen folytán találtam rá a szoborra, a Gabonamúzeum területén lévő lovarda északi oldalán fekszik a Lenin szoborral együtt. Jó állapotban van annak ellenére, hogy milyen régi. Nincs rajta horpadás, és minden része épnek látszik fektében. Hogyan került oda azt még nem sikerült kideríteni.

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
147335
Forrás
A megadott irodalomból vett fotó.
Feltöltve
2013.09.11. 19:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.11. 19:39
Archív felvétel

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
147340
Forrás
Művészet, 1961 október
Fotózva
2011. június
Évszám
1961
Feltöltve
2013.09.12. 01:22
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.12. 01:22
2011. június

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
147341
Forrás
Művészet, 1961 október
Fotózva
2011. június
Évszám
1961
Feltöltve
2013.09.12. 01:22
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.12. 01:22
2011. június

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
147342
Forrás
Művészet, 1961 október
Fotózva
2011. június
Évszám
1961
Feltöltve
2013.09.12. 01:23
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.12. 01:23
2011. június

"Proletár" c. alkotás fotói

Fotó: Esztergály Keve
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
196141
Forrás
Békési Élet, 1968 (3. évfolyam) • 1968 / 1. szám • Sass Ervin: A Tanácsköztársaság kikiáltása és első napjai Békéscsabán
Évszám
1968
Feltöltve
2015.02.20. 15:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.20. 15:15
1968, Archív felvétel
Fotó: Esztergály Keve

"Proletár" c. alkotás fotói

Fotó: Korniss Péter
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
203354
Forrás
Cseres Tibor: A kétszázötven éves Békéscsaba (1969)
Évszám
1969
Feltöltve
2015.04.24. 13:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.24. 13:10
1969, Archív felvétel
Fotó: Korniss Péter

"Proletár" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Fotó: Korniss Péter
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
203355
Forrás
Cseres Tibor: A kétszázötven éves Békéscsaba (1969)
Évszám
1969
Feltöltve
2015.04.24. 13:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.24. 13:11
1969, Archív felvétel
A kép részlete.
Fotó: Korniss Péter

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
233361
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1982. március 241. (37. évfolyam, 68. szám)
Évszám
1982
Feltöltve
2016.03.01. 15:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.01. 15:08
1982, Archív felvétel

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
246532
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus 9. (25. évfolyam, 186. szám)
Évszám
1970
Feltöltve
2016.07.21. 14:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.21. 14:38
1970, Archív felvétel

"Proletár" c. alkotás fotói

A Tízek kiállításán 1961-ben.

"Kalló Viktor Békéscsabai emlékmű"
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
386403
Forrás
Művészet folyóirat 1961 október (2. évfolyam, 10. szám)
Feltöltve
2019.12.04. 12:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.12.04. 12:22
Archív felvétel
A Tízek kiállításán 1961-ben.

"Kalló Viktor Békéscsabai emlékmű"

Adalék vagy máshol

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
513712
Feltöltve
2023.01.11. 11:50
Képinfó
Nem a helyszínről
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/100 • 1.7mm • ISO87

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.11. 11:50

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
513713
Feltöltve
2023.01.11. 11:50
Képinfó
Nem a helyszínről
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/100 • 1.7mm • ISO155

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.11. 11:50

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
513714
Feltöltve
2023.01.11. 11:50
Képinfó
Nem a helyszínről
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/100 • 1.7mm • ISO75

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.11. 11:50

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
513715
Feltöltve
2023.01.11. 11:50
Képinfó
Nem a helyszínről
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/100 • 1.7mm • ISO60

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.11. 11:50

"Proletár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
513716
Feltöltve
2023.01.11. 11:50
Képinfó
Nem a helyszínről
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/100 • 1.7mm • ISO77

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.11. 11:50
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.01.16. 13:25
A "Proletár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.16. 13:25
A "Proletár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.11. 11:50
5 új fotót töltöttem a "Proletár" műlaphoz
19.12.04. 12:22
1 új fotót töltöttem a "Proletár" műlaphoz
16.07.21. 14:38
1 új fotót töltöttem a "Proletár" műlaphoz
16.03.01. 15:08
1 új fotót töltöttem a "Proletár" műlaphoz
15.04.24. 13:11
1 új fotót töltöttem a "Proletár" műlaphoz
15.04.24. 13:10
1 új fotót töltöttem a "Proletár" műlaphoz
15.02.20. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Proletár" műlaphoz
15.02.07. 00:21
A "Proletár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.12. 01:34
TundeK62 publikálta "Proletár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.