Sztárai Mihály pecsétje

Szekszárd, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Sztáray Mihály
Angol cím:Sztárai Mihály Plaque

Szekszárd
Bajcsy-Zsilinszky u. 2.
Az evegélikus templom falán

Felállítás1967

Konrád Rezső (bronzöntő, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
László Mária
2013.09.12. 15:56
A feszületes fehér márványtábla Tolna-Baranya első reformátorára és evangélikus püspökére, Sztárai Mihályra http://hu.wikipedia.org/wiki/Szt%C3%A1rai_Mih%C3%A1ly emlékeztet. A reformáció 450. évfordulójára állíttatta a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye. "A szöveg mellett balra 30x20 cm-es nagyságban a Sztárai-pecsét: a feszület korpusszal". [2] Felül IN RI [Iesus Nazarenvs Rex Ivdaeorvm] felirat. Jobb, illetve bal oldalon M S betűk [Michaele Starino]. Alatta Sztárai Mihály énekének kezdő sora: "Mely igen jó az Úristent dicsérni".
A Páduában tanult, ferences szerzetesből lett prédikátor, költő, drámaíró jó ideig (1553-1558 között) a közeli Tolnán volt pap, ahol annak az országosan ismert főiskolának volt az oktatója, ahol Méliusz Juhász Péter, Debrecen későbbi püspöke tanulmányait megkezdte és ahonnan a wittenbergi egyetemre indult. Nagy szerepe volt az egyház újjászervezésében. Munkáinak a XVI. századi líra, epika és dráma műfajában egyaránt irodalomtörténeti jelentősége van.
Ki volt ez a harcos és tragikus sorsúnak mondható reformátor? Erre ad választ Keveházi László könyve. A könyv hátsó borítóján Sztárai Mihály pecsétje látható. Forrása: Sztárai Mihály levele Sopron városhoz, Pápa, 1570. febr. 7. Gyõr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára: Sopron Város Levéltára, Lad. XII. et M. Fasc. I. Num. 29. [2]
Források:
[1] Az evangélikus templom irattára
[2] Keveházi László: A kereszt ígéjét hírdetni kezdtem. Sztárai Mihály élete és szolgálata. Bp. Luther Kiadó, 2005. (pdf is)
További linkek
[1] Evangélikus templom
http://szekszard.varosom.hu/latnivalok/vallasi-epuletek/Evangelikus-templom-2.html



Tagi gyűjteményben
Határtalan irodalom
Tagi gyűjteményben
Szekszárdiak

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
147298
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2013.09.11. 12:27
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.11. 12:27
2012. december

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
147337
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2013.09.11. 22:43
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.11. 22:43
2012. december

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
150167
Feltöltve
2013.10.25. 18:57
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.10.25. 18:57

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
150168
Feltöltve
2013.10.25. 19:01
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.10.25. 19:01

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
147338
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2013.09.11. 22:48
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.11. 22:48
2012. december

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
147300
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2013.09.11. 13:12
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ75/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.11. 13:12
2012. december

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
147339
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2013.09.11. 22:50
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.11. 22:50
2012. december

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
150166
Feltöltve
2013.10.25. 18:56
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.10.25. 18:56

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Emléktábla az ajtótól balra
Feltöltő
Azonosító
147336
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2013.09.11. 22:04
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.11. 22:04
2012. december
Emléktábla az ajtótól balra

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
250371
Feltöltve
2016.08.20. 22:03
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/416 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.08.20. 22:03

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
391921
Feltöltve
2020.01.17. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 17:31

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
391922
Feltöltve
2020.01.17. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ53/10 • 1/1300 • 20.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 17:31

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
426691
Fotózva
2009. augusztus
Feltöltve
2020.12.12. 18:32
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • 6.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.12.12. 18:32
2009. augusztus

Adalék vagy máshol

"Sztárai Mihály pecsétje" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Konrád Rezső síremléke a szekszárdi Alsóvárosi temetőben
Feltöltő
Azonosító
197573
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.03.05. 19:24
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.03.05. 19:24
2014. március
Konrád Rezső síremléke a...Teljes szövegKonrád Rezső síremléke a szekszárdi Alsóvárosi temetőbenKevesebb szöveg
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.12.12. 18:32
1 új fotót töltöttem a "Sztárai Mihály pecsétje" műlaphoz!
20.01.17. 17:31
2 új fotót töltöttem a "Sztárai Mihály pecsétje" műlaphoz!
19.01.16. 16:52
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
17.12.25. 14:49
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
17.12.06. 11:50
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
17.09.16. 12:59
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
17.03.05. 15:04
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
16.08.20. 19:36
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
16.03.27. 09:11
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
15.12.24. 07:54
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
15.09.10. 23:09
Megérintettem a "Sztárai Mihály pecsétje" alkotást!
13.09.22. 11:13
A "Sztárai Mihály pecsétje" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.09.12. 15:56
László Mária publikálta "Sztárai Mihály pecsétje" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.