Angol cím:Boys with Pigeon

Budapest
XIV. kerület, Kaffka Margit köz 2.
A Kaffka Margit Általános Iskola előtti terecske parkjában.

Felállítás1958

Berci
2008.06.28. 01:56
Mai bónuszunk a Fiúk galambbal. Igazából nem is akartam megkeresni, aztán egyszer csak véletlenül elém állt a szobor, az iskola, a tér. Nyár esti fények, illatok, megkapó hangulat. Balra kései szocreál lakóházak, középen a már szocmodern suli (hasonlóba jártam kiskölyökkoromban), jobbra apró kertekben rendezett családi házak, klassz összhangban. Lehetne ez a szcéna egy nyugodt ex-járási székhelyen, kisvárosban is. A szobor az iskola előtt, parkosított környezetben áll, amelyben - magától értetődően - a kötelező fenyőfák is ott állnak, számomra tovább fokozva a tetszési indexet. Érdekes összehasonlítani a szobor és a mögötte álló iskola már inkább a hatvanas évekre hajazó stílusát az ugyanezen évben, 1958-ban elkészült, közeli, a Kerepesi út 78. által közrefogott tereken álló, kissé még szocialista realista vonásokat hordozó szobraival: az Ülő leánnyal, Spartacussal, a Nő korsóval c. szoborral, illetve az Anya gyermekével c. alkotással, de még inkább a Szervián utcai óvoda kifejezetten realista, klasszikus megformálású medenceszobraival.
A két szobor kissé össze van festve, de jó állapotban vannak.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Fiúk galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
8456
Feltöltve
2008.06.28. 01:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.06.28. 01:56
Feldolgozás alatt...

"Fiúk galambbal" c. alkotás fotói

Jó hosszú záridővel.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
8457

8458

A fiúk a sötétben bújkálnak.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
8459

8460

50992
Feltöltve
2010.04.20. 16:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.20. 16:08
Feldolgozás alatt...

"Fiúk galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50993
Feltöltve
2010.04.20. 16:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.20. 16:09
Feldolgozás alatt...

"Fiúk galambbal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50994
Feltöltve
2010.04.20. 16:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.20. 16:10
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.12.21. 17:49
Megérintettem a "Fiúk galambbal" alkotást
18.07.21. 16:43
Megérintettem a "Fiúk galambbal" alkotást
16.08.24. 18:55
Megérintettem a "Fiúk galambbal" alkotást
14.03.03. 19:21
A "Fiúk galambbal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.20. 16:10
1 új fotót töltöttem a "Fiúk galambbal" műlaphoz
10.04.20. 16:09
1 új fotót töltöttem a "Fiúk galambbal" műlaphoz
10.04.20. 16:08
1 új fotót töltöttem a "Fiúk galambbal" műlaphoz
08.06.28. 01:56
Berci publikálta "Fiúk galambbal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.