Bálint Gábor nyelvész, orientalista (1844-1913) a felsőháromszéki Szentkatolna neves szülötte, akinek három szobrászati emléke is áll a faluban. Ezek közül az egész alakos szobor, Petrovits István alkotása a község központi parkjában áll. A rendkívüli nyelvérzékkel rendelkező tudós tizenkét nyelvet beszélt. Bécsben, majd Pesten tanult. A székelység eredetének megtalálására irányuló igyekezete és példaképének, Kőrösi Csoma Sándornak hatása a keleti nyelvek fele fordította figyelmét.
Ázsiában folytatott kutatómunkát, tanult nyelveket. Nagy reményekkel jött haza, magántanári kinevezést kapott a pesti egyetemen. Páratlan nyelvtehetségét csak rövid ideig kamatoztathatta Budapesten. Itteni karrierje hamar véget ért, egyetemi állása megszűnt. Bálint 1879-ben bejelentette, hogy önkéntes száműzetésbe vonul, és el is hagyta az országot.
Feleségével, Spielmann Rozáliával bejárta a Közel-Keletet és Európa déli részét, ahol újabb nyelveket tanult meg. Az 1890-es években az athéni egyetemen arab nyelvet oktatott. Külföldi sikerei ellenére itthon mégsem ismerték el igazán. Bálint tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, azt állította, hogy a magyar a 150 milliós turáni nyelvek egyik önálló ága, s a hun és szkíta nyelvvel hozta kapcsolatba.
Az 1890-es években a székelyek Jakab Elek történész vezetésével mozgalmat indítottak, hogy hazahívják a nyelvtudóst. Először az Akadémián próbálkoztak, majd végül a kolozsvári Tudományegyetem urál-altaji tanszékének élére kapott kinevezést. 1893-ban foglalta el állását, tizenkilenc évig tanított itt. Ezalatt Kolozsvárott a diákok olyan nyelveket ismerhettek meg, mint sehol Európában. Bálint a városban kiváló lehetőséget kapott: az Erdélyi Múzeum c. folyóirat leközölte tanulmányait, majd ott jelentek meg kaukázusi, kabard tanulmányai is. 1901-ben jelent meg műve, melyben a magyar honfoglalást kísérelte meg újraértékelni.

---