Szent László király mellszobra

Gelence (Ghelinta), Felszeg

A Szent Imre (régi) római katolikus műemléktemplom előtt, a harangtoronytól nyugatra.

Felállítás2011. június 26.

Sántha Imre Géza
2013.09.02. 18:29
A székelyföldi Gelence legismertebb "turistacsalogatója" a régi, középkori templom, melyet a Szent László legendaábrázolás freskói tettek híressé. Valójában a László-képsor csak egy töredéke a templombelsőben lévő freskóknak. A hangulatos, történelmi levegőt árasztó kistemplom védőszentje Szent Imre, mégis a kunokkal harcoló lovagkirály kifejező ábrázolása tette ismerté messze földön ezt a műemléket. 2011 nyarán a templom cintermén kivül avatták fel ezt a mellszobrot, mely jobban elmélyíti a helyhez fűződő Szent László tiszteletet. A bronzba öntött plasztikát Petrovits István a győri Szent László herma vonásaival, karaktereivel mintázta meg, de nem tekinthető azért másolatnak. A templomot meglátogató közösség, a turisták előbb e szobornál köszönthetik a lovagkirályt, mielőtt megcsodálják falképeit.
A szobrot a székelyudvarhelyi Lázár Imre harangöntő műhelyében öntötték fémbe. A mű egy másik példánya a küküllőkeményfalvi római katolikus templom előtt található.
Források:
Avatás: Iochom István: Szent László szobrot avatnak Gelencén. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 6271 szám, 2011 április 23.
https://www.3szek.ro/load/cikk/40354/szent-laszlo-szobrot-avattak-falunapok-gelencen
További linkek
http://www.jancsocsalad.hu/hu/tartalomjegyzek/64-erdely/985-szent-laszlo-szobor-gelencen-.html
http://erdely.ma/kisregio.php?id=94226

Közös gyűjteményben
Szent László-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146359
Feltöltve
2013.08.31. 21:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:44

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146360
Feltöltve
2013.08.31. 21:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/800 • ISO80

146361
Feltöltve
2013.08.31. 21:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:44

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146362
Feltöltve
2013.08.31. 21:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:45

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146363
Feltöltve
2013.08.31. 21:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ107/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:45

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146364
Feltöltve
2013.08.31. 21:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ42/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:47

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146365
Feltöltve
2013.08.31. 21:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:48

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146366
Feltöltve
2013.08.31. 21:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:48

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146367
Feltöltve
2013.08.31. 21:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ42/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:49

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
146368
Feltöltve
2013.08.31. 21:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ89/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.31. 21:49

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
208398
Feltöltve
2015.06.09. 10:17
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.06.09. 10:17

"Szent László király mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gelence (Ghelinta)
Feltöltő
Azonosító
208397
Feltöltve
2015.06.09. 10:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 15.06.09. 10:16
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.05.15. 17:15
Megérintettem a "Szent László király mellszobra" alkotást
20.02.29. 16:55
A "Szent László király mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.06.09. 10:17
1 új fotót töltöttem a "Szent László király mellszobra" műlaphoz
15.06.09. 10:16
1 új fotót töltöttem a "Szent László király mellszobra" műlaphoz
13.09.02. 18:29
Sántha Imre Géza publikálta "Szent László király mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.