Zalakaros, Petőfi utca

Zalakaros
Petőfi utca
A Gyógyfürdő teret követően, az utca túlsó oldalán lévő park utca felőli részén.

Avatás2004. július 22.

Göröntsér Vera
2013.08.25. 18:12
A nálam lévő lista a Termál útra tünteti fel az emlékművet. Zalakaros fő utcája ezen a néven indul, majd elhagyva a Gyógyfürdő teret, Petőfi utca néven folytatódik. Ezen a részen, a tér és az utca "találkozásánál" szép parkocska látszik a túlsó oldalon, itt áll az emlékmű.

Első ránézésre egy modernebb obeliszkre emlékeztet, de alaposabb szemlélődés után ez a benyomás változik.
Az emlékmű az ég felé nyújtózkodik, és a függőleges tengely mellett időarányosan vannak rajta feltüntetve Zalakaros történelmének főbb állomásai.

Az emlékmű egy óriás bimbóra emlékeztet, ami nagyjából a fürdő megnyitásakor (1965) bomlik meg, mutatja a virág nyílását – bár a szirom széle végigfut az emlékmű oldalán.

A történelmi fordulópontok:
A város első említése 1254-ben történt,
1566-ig az óbudai prépostság birtoka,
a törökdúlás a 16. században érte el a várost,
az első világháború jelölést kapott az emlékművön,
1965-ben nyílt meg a fürdő,
1984-ben Zalakaros nagyközségi (1997-ben városi) rangot kap,
2002-ben a legvirágosabb város címet nyerte el.

A település fennállásának 750. évfordulóján állíttatta Zalakaros Önkormányzata.
Források:
http://www.zalakaros.hu/varoshaza/nevezetessegek-erdekessegek/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zalakaros
kectam
2025.06.12. 17:07
Az avatóbeszédet Szirtes Lajos Zalakaros polgármestere tartotta. Kiemelnék néhány gondolatot a beszédéből:
" Az oszlopforma már maga is szimbólum: az ember által alkotott környezet jelképe. A mészkőoszlopba faragva a településünk történetének jelentős állomásait felvonultató évszámok szerepelnek, melyek felfelé - az időben előre haladva - sűrűsödnek. Az oszloptörzsből fakadó víz a település utóbbi 40 esztendejének legmeghatározóbb felfedezésére, a gyógyvízre utal, de az évszázadokon át jelentős szerepet játszó Kis- Balatonra is emlékeztet."
A leleplezett oszlopot Varga Péter plébános szentelte fel.

Az avatás óta eltelt 21 év nyomott hagyott az emlékművön, az időjárás sem kíméli az oszlopot, az azóta elapadt víz is csúnya elszíneződést okozott az emlékművön. A feliratok még tartják magukat.
Források:
Emlékoszlop, ünnepség a 750éves település tiszteletére - Karosi krónika 2004. július 1. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/HelyiLapok_Zalakaros_2004_KarosiKronika/?pg=56&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)

Cím alapján hasonló

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
145918
Feltöltve
2013.08.24. 11:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.08.24. 11:53

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
145919
Feltöltve
2013.08.24. 11:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

145917
Feltöltve
2013.08.24. 11:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.08.24. 11:53

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
145920
Feltöltve
2013.08.24. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.08.24. 11:54

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
145921
Feltöltve
2013.08.24. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

145923
Feltöltve
2013.08.24. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

145922
Feltöltve
2013.08.24. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.08.24. 11:54

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
145924
Feltöltve
2013.08.24. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.08.24. 11:55

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
145925
Feltöltve
2013.08.24. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

145927
Feltöltve
2013.08.24. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

145926
Feltöltve
2013.08.24. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.08.24. 11:55

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
586344
Feltöltve
2025.06.12. 09:08
EXIF információk...
Xiaomi / 23090RA98G
ƒ1650/1000 • 1/104 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.06.12. 09:08

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
586345
Feltöltve
2025.06.12. 09:08
EXIF információk...
Xiaomi / 23090RA98G
ƒ1650/1000 • 1/100 • 6.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.06.12. 09:08

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
586346
Feltöltve
2025.06.12. 09:08
EXIF információk...
Xiaomi / 23090RA98G
ƒ1650/1000 • 1/140 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.06.12. 09:08

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
586347
Feltöltve
2025.06.12. 09:08
EXIF információk...
Xiaomi / 23090RA98G
ƒ1650/1000 • 1/100 • 6.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.06.12. 09:08

"750 éves emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
586348
Feltöltve
2025.06.12. 09:08
EXIF információk...
Xiaomi / 23090RA98G
ƒ1650/1000 • 1/145 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.06.12. 09:08
Összesen 16 fotó

Műlap története

1 órája
A "750 éves emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
9 órája
5 új fotót töltöttem a "750 éves emlékmű" műlaphoz
13.08.25. 18:12
Göröntsér Vera publikálta "750 éves emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.