Lengyel Menyhért-mellszobor

Balmazújváros, Dózsa György 1.

Balmazújváros
Dózsa György 1.
A Könyvtár melletti parkban található.

Avatás2013. augusztus 17.

dávid
2013.09.01. 17:49
"Lengyel Menyhért a századelő híres és azóta kissé méltatlanul elfeledett drámaírója 1880. január 12-én született Balmazújvárosban.
Pályafutását újságíróként és biztosítási tisztviselőként kezdte.
Első drámáját "A nagy fejedelem" címmel óriási sikerrel mutatta be a Thália Társaság 1907-ben Budapesten. Ezt követően Kassáról a fővárosba költözött és minden idejét a drámaírásnak szentelte.
Megismerkedett a színpadtechnika hatásos eszközeivel, elsajátította a drámaírás mesterségének legrejtettebb titkait.
A Nyugat és az Esztendő munkatársa lett. Legismertebb darabját, a Taifunt (1909) világszerte nagy tetszés fogadta. "viharos gyorsasággal járta körül a földgolyót. A darab keletkezésének az ismeretében ma már tudjuk, hogy e dráma bölcsőjében három istennő tette oda ajándékát: a közügyeké, a szívügyeké és a szerencsés véletleneké." (Hubay Miklós) z aktuális probléma és a tökéletes színpadtechnikai készség ilyen szerencsés találkozása magának Lengyel Menyhértnek a drámái között is ritka.
1914-1918 között Svájcban élt. Itt írta bátor, háborúellenes cikkeit. Színműveit mindenütt nagy sikerrel játszották és két évtizeden keresztül a magyar drámaírás egyik legkedveltebb alakja volt.
Néhány kiugróan szép drámai teljesítmény már az első évtizedekben: a Falusi idill, a Hálás utókor, A nagy fejedelem, a Shancho Panza királysága, a Taifun rangos helyet biztosít számára a színháztörténetben.
Kevesen tudják, hogy regényeket is írt, s az sem eléggé ismeretes, hogy õ volt korunk egyik legnagyobb táncjátékának "A csodálatos mandarin"-nak a szövegírója.
"Bartók olvasta a Nyugatban megjelent, A csodálatos mandarin című pantomim groteszkemet, amit minden különösebb terv nélkül, egy inspiráció hevében írtam, s kérdezte, odaadnám e neki megzenésíteni. Boldogan - mondtam. "Hát akkor intézzük el" - mondta.
Írtunk és aláírtunk egy rövid levelet, amelyben átengedtem Bartóknak a megzenésítés jogát. Ez volt az egész...
K i gondolta volna akkor, hogy 31 év fog eltelni a pantomim első igazi premierjéig. Bartók nem érte meg - meghalt mielőtt ezt a nagy művét színpadon láthatta volna". (L.M. Önéletrajzi jegyzetek)
1929-ben a Belvárosi Színház igazgatója
1931-ben Londonban telepedett le.
1937-ben az USA-ba költözött. Itt kerül kapcsolatba a nagy Hollywood-i filmstúdiókkal.
Forgatókönyvek sorát írja. Filmjeiben játszott például Greta Garbo, Marlene Dietrich és Gregory Peck.
Visszajön Európába, de ekkor még nem tér vissza Magyarországra, mivel a fasizmus az egész alföldi rokonságot elpusztította.
Lányával Olaszországban telepszik le, hozzáfog emlékiratai megírásához.
1963-ban irodalmi munkásságáért Róma város nagydíjával tüntették ki.
1956 után egyre gyakrabban jár Magyarországra. Bejárta a világot, de mindvégig magyar maradt, megőrizte magyarságát.
" Magyarul gondolkodott és magyarul álmodott." "Gondolkozni, képzelődni, írni az anyanyelvén tudhat -mondja. Aki mást állít hazudik"
Egy interjú során megkérdezték tőle, mit üzen a mai fiatal generációnak. Ezt mondta: "Éljen, gondolkozzék és írjon mindig az anyanyelvén. És csak azt írja, amit a belső hang diktál. Soha semmi körülmények között ne menjen a csillogó sikerek után."
Amíg Lengyel Menyhért külföldön élt, a barátai, a hívei, olvasói idehaza szerették. Többek között Ady is, aki így jellemzi: "keserű, csöndes, bátor, naiv fiatalember."
Ez a szeretet kölcsönös volt, Lengyel Menyhért számára Ady jelentette a magyarságot. Ady halála után így ír: "Ezért a költőért érdemes magyarnak lenni és magyarul tanulni."
1974 szeptemberében, hazaérkezett Budapestre, de vágya, hogy szülőföldjét Balmazújvárost még láthassa, már nem teljesedett be. 1974. október 23-án 94 éves korában halt meg Budapesten. Hazajött, mert itthon akarta befejezni életét. Valaki azt mondta róla, hogy õ is afféle csodálatos mandarin volt: azért élt ilyen sokáig, mert mindaddig nem tudott meghalni, amíg forró vágya be nem teljesült, vissza nem tért hazájába. A szülőföldben pihen meg, úgy ahogy megálmodta. Műveit angol, francia, német, olasz, orosz és török nyelve is lefordították .
Főbb művei

A nagy fejedelem (dráma)
Taifun (dráma)
A csodálatos mandarin (pantomim táncjáték)
Charlotte kisasszony (történelmi színmű
Shancho Panza királysága (vígjáték)
A waterlooi csata (komédia)
Földnélküli János (vígjáték)"

Nevezetes dátum a könyvtár életében, amikor is 2004-ben az ötvenedik évforduló alkalmával, felveszi a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár nevet.

A szobor alkotója: Bobály Attila szobrászművész.
A szobor bronzból készült mérete 5/4-es , alatta nyolcszögű mészkő posztamens.
Források:
http://www.lmvk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=7&Itemid=9

dávid műlapja

Cím alapján hasonló

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
145466
Feltöltve
2013.08.20. 19:50
EXIF információk...
Nokia / N8-00
ƒ358/128 • 1/297 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

dávid 13.08.20. 19:50

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
145467
Feltöltve
2013.08.20. 19:51
EXIF információk...
Nokia / N8-00
ƒ358/128 • 1/318 • ISO105

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

dávid 13.08.20. 19:51

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
145468
Feltöltve
2013.08.20. 19:54
EXIF információk...
Nokia / N8-00
ƒ358/128 • 1/215 • ISO102

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

dávid 13.08.20. 19:54

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
145469
Feltöltve
2013.08.20. 19:57
EXIF információk...
Nokia / N8-00
ƒ358/128 • 1/132 • ISO105

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

dávid 13.08.20. 19:57

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
145470
Feltöltve
2013.08.20. 19:58
EXIF információk...
Nokia / N8-00
ƒ358/128 • 1/180 • ISO105

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

dávid 13.08.20. 19:58

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
145471
Feltöltve
2013.08.20. 20:00
EXIF információk...
Nokia / N8-00
ƒ358/128 • 1/140 • ISO105

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

dávid 13.08.20. 20:00

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
157034
Feltöltve
2014.02.08. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.08. 00:21

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
157035
Feltöltve
2014.02.08. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

157036
Feltöltve
2014.02.08. 00:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.08. 00:22

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
157037
Feltöltve
2014.02.08. 00:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.08. 00:22

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
157038

455055
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2021.08.13. 13:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/100 • 6.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.13. 13:17
2013. október

"Lengyel Menyhért-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
514979
Feltöltve
2023.01.24. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.01.24. 13:52
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.01.24. 13:52
1 új fotót töltöttem a "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlaphoz
21.08.13. 13:17
1 új fotót töltöttem a "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlaphoz
21.03.11. 14:13
A "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.02.11. 10:02
A "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.02.08. 00:22
1 új fotót töltöttem a "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlaphoz
14.02.08. 00:22
1 új fotót töltöttem a "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlaphoz
14.02.08. 00:22
1 új fotót töltöttem a "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlaphoz
14.02.08. 00:21
1 új fotót töltöttem a "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlaphoz
14.02.08. 00:21
1 új fotót töltöttem a "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlaphoz
13.09.01. 22:34
A "Lengyel Menyhért-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.01. 17:49
A közösség publikálta dávid "Lengyel Menyhért-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.