Béke és a művészetek

Szekszárd, Szent István tér 10.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Művészetek
Angol cím:Arts

Szekszárd
Szent István tér 10.
Az Agóra színházban, az első emeleti foyer hosszanti falán

Avatás1971. február 28.

Túry Mária (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
László Mária
2013.09.01. 00:17
Az ország ötödik Agóra-intézményeként 2013 augusztusára elkészült az egykori Babits Mihály Művelődési Ház fejlesztése.
A technikailag is felújult 575 főt befogadó színházterem korábban be nem mutatható produkciókkal bővíti a színházi élményt nyújtó előadások körét. Az Agóra augusztus 19-én a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana-adaptációjával nyitotta meg kapuit.
A szekszárdi önkormányzat tudomása szerint Tury Mária Munkácsy-díjas festőművész Művészetek című dekoratív mozaikja 1972-ben [sic! ] került a színház előcsarnokába. A terem hosszanti falát teljesen befedő, színskálájában mediterrán hatású, a kék árnyalatait meleg, túlnyomórészt vöröses, sárgás, narancsos színvilágú velencei üvegdarabokból álló mozaik képszerűen jeleníti meg a művészetek egyes formáit; zene, tánc, irodalom, színházi jelenetek szalagszerűen követik egymást. Modern, szép alkotás.
Források:
[1] Tillai Ernő: Velencei üvegmozaik a "Babits Mihály" Művelődéski Kőzpontban Szekszárd // Pécsiterv, 1971. 30-31. oldal
http://www.csgyk.hu/baralib/konyvek/Pecsiterv_1971.pdf
[2] Önkormányzati rendelet
https://net.jogtar.hu/rendelet?council=szekszard&docid=99600019.SXR
További linkek
[1] Túry Mária
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/tury-maria-1110
Ády
2017.03.07. 12:45
"— Holnap, február 28-án délelőtt 10 órakor kerül átadásra a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ márványtermében Tury Mária a művészetet és békét szimbolizáló velencei üvegmozaikja."
Források:
Tolna Megyei Népújság, 1971. február 27. (21. évfolyam, 49. szám)
Ády
2017.03.07. 14:51
"Szekszárd új művészeti kincse
Túry Mária Munkácsy-díjas velencei falmozaikjának avatása

A szekszárdi Babits Mihály megyei művelődési központ színháztermének márványcsarnokában vasárnap délelőtt ünnepélyesen felavatták Túry Mária Munkácsy-díjas és VIT-díjas festőművésznőnek a békét és a művészeteket szimbolizáló, 20,55 méter hosszú és 1,90 méter magas, velencei üvegből alkotott mozaikfestményét.
Dr. Vadas Ferenc, a megyei művelődési központ igazgatója üdvözölte a művészt, méltatta és a szekszárdiak nevében megköszönte alkotását. Ezután Túry Mária ismertette, hogy ez a nagyméretű munkája 2 évig tartott. Megszámlálhatatlanul sok tervet készített, amíg kialakult a végleges, figurális tematikus kompozíció. Figyelembe vette a terem építészeti tagolódását, s annak megfelelően hármas ritmust alakított ki. A kompozíció középpontja a békés termelést, a munkát, a termelékenységet szimbolizáló nőalak, a Szekszárdra jellemző szőlőtőkékkel, s az életet adó, lobogó nappal. Ehhez kapcsolódnak a békét jelképező galambok és a jövőnk számára oly sokat jelentő anyagyermek-motívum. A kompozíció két oldalán a művészeteket megjelenítő figurák láthatók: balról jobbra haladva a képzőművészet — a modell és a szobrász alakjával —, a zene, az irodalom, a másik oldalon a színjátszás. A színekben szintén ezt a hármas tagolást tartotta szem előtt, a vörös -szürke—vörös ritmussal, melyet a fény-árnyék hullámzása köt össze.
A tervező: Tillai Ernő Ybl-díjas építészmérnök elismeréssel nyilatkozott a nagy művét ékesítő mozaikképről.
— Eredeti elképzelésem is az volt, s úgy alkottam a teret, hogy fő témája kifejezetten e festmény legyen, s ezt szolgálja az egész tér. S most vált azzá, amivé tulajdonképpen elképzeltem. A művésznő a színházi hangulathoz illő, meleg, intim atmoszférájú festményt alkotott, s ez a dinamikus motívumok lendületes és erőteljes színezésű formák által az egész teret kitölti hatásával. Büszke vagyok arra, hogy méltó munka társra leltem Túry Mária festőművészben — mondotta Tillai Ernő.
Ballabás László"
Források:
Tolna Megyei Népújság, 1971. március 2. (21. évfolyam, 51. szám)



Tagi gyűjteményben
Visszhang

Cím alapján hasonló

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145403
Feltöltve
2013.08.20. 11:35
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:35

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145404
Feltöltve
2013.08.20. 11:36
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:36

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145405
Feltöltve
2013.08.20. 11:36
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:36

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145406
Feltöltve
2013.08.20. 11:37
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:37

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145407
Feltöltve
2013.08.20. 11:37
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ42/10 • 1/60 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:37

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145408
Feltöltve
2013.08.20. 11:38
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:38

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145412
Feltöltve
2013.08.20. 11:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:43

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145413
Feltöltve
2013.08.20. 11:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:44

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145409
Feltöltve
2013.08.20. 11:39
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:39

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145410
Feltöltve
2013.08.20. 11:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:40

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145411
Feltöltve
2013.08.20. 11:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.20. 11:41

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
158712
Feltöltve
2014.03.04. 00:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.03.04. 00:05

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
276370
Feltöltve
2017.05.02. 22:18
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/25 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.02. 22:18

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
276371
Feltöltve
2017.05.02. 22:19
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/17 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.02. 22:19

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
276372
Feltöltve
2017.05.02. 22:19
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/20 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.02. 22:19

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
394104
Feltöltve
2020.02.01. 21:53
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.02.01. 21:53

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393153
Feltöltve
2020.01.27. 11:35
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:35

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393154
Feltöltve
2020.01.27. 11:35
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:35

Archív fotók

"Béke és a művészetek" c. alkotás fotói

"A Babits Mihály Művelődési Központ márványterme Túry Mária mozaikképével (1971 körül)"
Alkotó
Túry Mária (mozaikkészítő)
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
269027
Forrás
Gaál Zsuzsanna: Szekszárd retro. Azok a ’60-as, ’70-es évek… (A Wosinsky Mór Múzeum kiállításai I. Szekszárd, 2013)
Évszám
1971
Feltöltve
2017.03.07. 15:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.03.07. 15:32
1971, Archív felvétel
"A Babits Mihály Művelődési Központ márványterme Túry Mária mozaikképével (1971 körül)"
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.06.07. 12:41
Megérintettem a "Béke és a művészetek" alkotást
20.02.01. 21:53
1 új fotót töltöttem a "Béke és a művészetek" műlaphoz
20.01.27. 11:35
2 új fotót töltöttem a "Béke és a művészetek" műlaphoz
17.09.09. 18:51
Megérintettem a "Béke és a művészetek" alkotást
17.03.07. 15:32
1 új fotót töltöttem a "Béke és a művészetek" műlaphoz
17.03.07. 13:58
A "Béke és a művészetek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.05. 15:30
Megérintettem a "Béke és a művészetek" alkotást
16.03.30. 10:35
Megérintettem a "Béke és a művészetek" alkotást
16.01.11. 12:23
Megérintettem a "Béke és a művészetek" alkotást
15.09.13. 10:19
Megérintettem a "Béke és a művészetek" alkotást
13.09.01. 00:17
László Mária publikálta "Béke és a művészetek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.