Kovászna (Covasna), Tóth utca

Alternatív, helyi címek:Relikvia

A Montana szálloda mögötti domboldali szoborparkban.

Felállítás1986. augusztus


Sántha Imre Géza
2013.08.19. 13:29
Az 1980-as évek végén megrendezett kovásznai szobrászati művésztáborok két rendezvényén is részt vett alkotóként Egyed Judit nagyváradi szobrásznő, két masszív kőplasztikát hagyva a kijelölt erdőszéli zöldfelületen. Kolozsváron diplomázott a képzőművészeti főiskola szobrász szakán Vetró Artúr tanítványaként. A kovásznai táborban való részvételét Ana Zoe Pop (1953-) szintén nagyváradi származású művész harcolta ki Bukarestben, ugyanis abban az időben a román szobrászoknak kedveztek, a magyar alkotókat próbálták háttérbe szorítani.
A "Maradvány" című absztrakt, férfias erőteljességre utaló, de nőies elemeket is magán viselő masszív kőszobra 1986 nyarán készült. Gazda József műkritikus így ír e szoborról: "A mű nem illusztrálja a címet, hanem hozzátársul. Több olvasata lehetséges. Ajtót, kaput (is) szimbolizálhat, mely mögött hallgatag mélységek rejtőznek. A meglehetősen mély függőleges árok, majd fölötte a bolsíves záródású fülkeszerű mélyedés mintha ablak lenne ama belső titokzatosságok fele. "
Források:
Gazda József: Átlelkesűlt anyag. Megyei Tükör. (Sepsiszentgyörgy) 4553 szám. 1986 szept. 19.
Lucrări de artă monumentală contemporană din județul Covasna, Centrul de Cultură Arcuș, 1998. 69.



Tagi gyűjteményben
Kovásznai szoborpark

Cím alapján hasonló

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
145275
Feltöltve
2013.08.17. 22:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.17. 22:53

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
145276
Feltöltve
2013.08.17. 22:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/800 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.17. 22:53

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
145277
Feltöltve
2013.08.17. 22:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ47/10 • 1/320 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.17. 22:53

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
145278
Feltöltve
2013.08.17. 22:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ36/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.17. 22:53

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
145280
Feltöltve
2013.08.17. 22:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.17. 22:54

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
145281
Feltöltve
2013.08.17. 22:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.17. 22:54

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
145282
Feltöltve
2013.08.17. 22:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/500 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.17. 22:55

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
347621
Feltöltve
2019.03.24. 21:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 21:43

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
347622
Feltöltve
2019.03.24. 21:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 21:45

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
347624
Feltöltve
2019.03.24. 21:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/85 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 21:46

"Maradvány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
478728
Feltöltve
2022.02.26. 23:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.02.26. 23:40

"Maradvány" c. alkotás fotói

A kovásznai szoborpark egy része a várossal. A 'Maradvány' szobortömb bal oldalon látható.
Alkotó
Település
Kovászna (Covasna)
Feltöltő
Azonosító
145370
Feltöltve
2013.08.19. 21:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.19. 21:12
A kovásznai szoborpark egy része a várossal. A 'Maradvány' szobortömb bal oldalon látható.
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.02.26. 23:40
1 új fotót töltöttem a "Maradvány" műlaphoz
22.02.26. 08:41
Megérintettem a "Maradvány" alkotást
13.08.19. 21:33
A "Maradvány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.19. 13:29
Sántha Imre Géza publikálta "Maradvány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.