Szolnok, Jubileumi tér
Archív képek

Szolnok
Jubileumi tér
MÁV vasútállomás előtt, vízzel töltött kis csobogós medencében.

Avatás1977. január

Schneller Vilmos (építész, közreműködő)

Tóth György-Gyigyi
2013.08.15. 10:08
A szolnoki MÁV pályaudvar előtt, vízzel töltött kis csobogós medencében áll az un „Galaxis” névre hallgató nonfiguratív térplasztika. Az alkotás világos fém-szürkére eloxált alumíniumból készült 1975-ben. Magassága kb. 4 méter.
Ez az év jubileumi volt, hisz Szolnok ekkor ünnepelte fennállásának 900-ik évfordulóját. A MÁV pályaudvar előtti un „Jubileumi-tér” Kovács Dezsőné tervei alapján készült el, amely talán a város legnagyobb tere, a város egyik kapuja! Több alkotás - létesítmény készült el erre a jeles ünnepre. Ekkor avatták fel többek között a „Tanúhegy” emlékművet, elkészült az ország akkor első legmagasabb 24 emeletes lakóháza, s vasutas napon adták át az új vasútállomás épületét is, amely akkortájt Közép-Európa egyik legmodernebb vasúti csomópontja volt.
A galaxis szó görög nevéből származik, a Tejútrendszerünkön kívüli galaxis általános neve. Egy tipikus galaxis tízmillió és ezermilliárd (107 – 1012) közötti számú csillaggal rendelkezik és mind azonos középpont körül kering.
TundeK62
2021.07.09. 09:42
https://www.antikvarium.hu/konyv/szep-kozteri-szobrok-jasz-nagykun-szolnok-megyeben-856658
Ez a kiadvány nekem már nagyon régen megvan, de csak most fedeztem fel benne az alábbi leírást, erről a műről: "A szolnoki vasútállomás előtti Jubileum téren adták át 1977. januárjában a Móritz László szobrász és Schneller Vilmos építész által készített 370 cm magas alumínium térplasztikát, amely a síkok és gömbök zaklatott áthatásával vonja magára a figyelmet."

Az építész a pályaudvar tervezője is volt, ilyen nevű szobrásznak nem akadtam a nyomára, de a szövegben benne van...
Címének egyszerűen Kútdísz van megadva...
Források:
https://www.antikvarium.hu/konyv/szep-kozteri-szobrok-jasz-nagykun-szolnok-megyeben-856658

Cím alapján hasonló

"Galaxis" c. alkotás fotói

Alkotó
Móritz LászlóSchneller Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
145161
Feltöltve
2013.08.15. 09:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.08.15. 09:53

"Galaxis" c. alkotás fotói

Alkotó
Móritz LászlóSchneller Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
145162
Feltöltve
2013.08.15. 09:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.08.15. 09:54

145163

145164

145165

145166
Feltöltve
2013.08.15. 09:55

Tóth György-Gyigyi 13.08.15. 09:55

145167

449571
Feltöltve
2021.07.09. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 14.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 00:42

"Galaxis" c. alkotás fotói

Alkotó
Móritz LászlóSchneller Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449572
Feltöltve
2021.07.09. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO125

449573
Feltöltve
2021.07.09. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 00:42

"Galaxis" c. alkotás fotói

Alkotó
Móritz LászlóSchneller Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
449574

449575
Feltöltve
2021.07.09. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.09. 00:42

Archív fotók

"Galaxis" c. alkotás fotói

1975
Alkotó
Móritz LászlóSchneller Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
145168
Forrás
Képeslap
Évszám
1975
Feltöltve
2013.08.15. 10:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.08.15. 10:12
1975, Archív felvétel
1975
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.02.12. 07:32
Megérintettem a "Galaxis" alkotást
22.08.20. 16:09
Megérintettem a "Galaxis" alkotást
22.08.16. 18:34
Megérintettem a "Galaxis" alkotást
21.07.14. 18:15
A "Galaxis" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.09. 09:42
A "Galaxis" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.09. 00:42
5 új fotót töltöttem a "Galaxis" műlaphoz
13.08.15. 10:12
1 új fotót töltöttem a "Galaxis" műlaphoz
13.08.15. 10:08
Tóth György-Gyigyi publikálta "Galaxis" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.