Alternatív, helyi címek:Nagyboldogasszony templom üvegablaka 1.

Polgár
Barankovics tér 10.
A római katolikus templom északi homlokzatán látható.

Felállítás1913

Martinelli Antal (tervező)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2013.08.17. 23:50
A polgári Nagyboldogasszony római katolikus templom északi végén látható ólomüvegablaknak a templom történetében, és eddig a szakirodalomban sincs alkotója.
A templomba belépve megörültem, hogy egy teljesen részletes történetet látok a bejáratnál. Mivel időm nem volt a helyszínen az olvasgatásra, ezért lefotóztam, és itthon vegyes érzésekkel olvastam végig a szöveget. A templom felszentelésének részletes hírei után az 1873-as kolerajárványról, majd a következő mondatban már az 1944-es bombatámadásról írnak. A templomban elhelyezett művészeti alkotásokról nem sok derül ki a szövegből. Erről a két üvegablakról gyakorlatilag semmi, de a külön kis kápolnában, 1958-ban elhelyezett Sztehló Lili által tervezett ablakról sincs egyetlen szó sem.
Ennek az ablaknak az alsó részére odaírta az alkotó, hogy a római katolikus hívek állíttatták 1913-ban.
Szent Péter alakját megjelenítő ablak valamivel jobb állapotban van, mint a párja, a Szent Józsefet ábrázoló.
Szerintem a két szentet ábrázoló megjelenítés egészen mesteri munkára vall, és ha jól sejtem Palka József műhelyéből került ki annak idején.
További linkek
hu.wikipedia.org

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Szent Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Martinelli Antal (tervező)
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
144965
Feltöltve
2013.08.12. 01:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.12. 01:18
Feldolgozás alatt...

"Szent Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Martinelli Antal (tervező)
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
144966
Feltöltve
2013.08.12. 01:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250

144967
Feltöltve
2013.08.12. 01:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.12. 01:18
Feldolgozás alatt...

"Szent Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Martinelli Antal (tervező)
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
144968
Feltöltve
2013.08.12. 01:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.12. 01:19
Feldolgozás alatt...

"Szent Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Martinelli Antal (tervező)
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
144969
Feltöltve
2013.08.12. 01:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.12. 01:19
Feldolgozás alatt...

"Szent Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Martinelli Antal (tervező)
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
144970
Feltöltve
2013.08.12. 01:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.12. 01:20

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Szent Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Martinelli Antal (tervező)
Település
Polgár
Feltöltő
Azonosító
144981
Forrás
A templom előterében, a templomtörténetben találtam a fotót.
Feltöltve
2013.08.12. 01:49
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.12. 01:49
Archív felvétel
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.07.26. 10:31
A "Szent Péter" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.30. 10:35
2 új fotót töltöttem a "Szent Péter" műlaphoz
21.08.30. 10:34
3 új fotót töltöttem a "Szent Péter" műlaphoz
21.08.30. 10:33
2 új fotót töltöttem a "Szent Péter" műlaphoz
21.08.24. 18:56
A "Szent Péter" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.24. 18:17
A "Szent Péter" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.17. 23:50
TundeK62 publikálta "Szent Péter" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.