Hunyadi László színművész síremléke

Marosvásárhely (Târgu Mureş), Alexandru Papiu Ilarian utca

Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Alexandru Papiu Ilarian utca
A belvárosi református temető középrészén, a fősétány mentén.

Felállítás2002


Sántha Imre Géza
2013.08.09. 22:40
A XX-ik század második felének egyik jelentős színész-egyénisége volt Hunyadi László (1951-2001). Színészi tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte 1976-ban. Ezután 1999-ig a város színtársulatának volt tagja. 1998-ban csatlakozott a Csíki Játékszín alapító csapatához. Tanított a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.
A színpadi munka mellett vállalt filmszerepeket is. Rövid pályafutása során életre keltette a színműirodalom jelentős alakjainak zömét. Románián belül, de a határokon túl is megkedvelték, a szatmárnémeti Harag György Társulat, a temesvári Csiky Gergely Színház, a Csíki Játékszín és a budapesti Bárka Színház előadásaiban voltak emlékezetes alakításai. A Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján, Kisvárdán alakítási díjjal jutalmazták színészi teljesítményét. Művészete széles skálájú, tragédiákban és vígjátékokban egyaránt sikerrel szerepelt. Apja, Hunyadi András (1925-1998) rendező, színműíró, műfordító szintén e sírhelyben nyugszik.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_L%C3%A1szl%C3%B3_%28sz%C3%ADn%C3%A9sz%29
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_L%C3%A1szl%C3%B3_%28sz%C3%ADn%C3%A9sz%29#cite_note-2



Cím alapján hasonló

"Hunyadi László színművész síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
144815
Feltöltve
2013.08.09. 21:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ42/10 • 1/400 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.09. 21:12

"Hunyadi László színművész síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
144816
Feltöltve
2013.08.09. 21:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.09. 21:12

"Hunyadi László színművész síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
144817
Feltöltve
2013.08.09. 21:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.09. 21:13
Összesen 3 fotó

Műlap története

13.08.09. 22:40
Sántha Imre Géza publikálta "Hunyadi László színművész síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.