Dunaharaszti, Petőfi liget

Dunaharaszti
Petőfi liget
A városból kifelé menet a Hősök tere után a Némedi út és az Andrássy...Teljes szövegA városból kifelé menet a Hősök tere után a Némedi út és az Andrássy Gyula utca kereszteződésében. Jobb felől.Kevesebb szöveg

Felállítás2013. március 15.

András
2013.07.27. 13:11
Amikor először megláttam ezt a szép szobrot egy kicsit megdöbbentem, mert sárgarézből öntötték. A kísérőm pedig azt kérdezte vajon mennyi verset írt volna, ha nem hal meg ilyen fiatalon. Hát biztosan sokat, mert termékeny költő volt. A tágas téren jól mutat a szobor a környezete is rendben van. A költő szobra egy elég kis posztamensen kapott helyet, de hiába az eddig megszokott magas talapzat ahogy a többi Petőfi szobor van ábrázolva, annak ellenére jól mutat a téren. A kísérőm elmesélte, hogy az alkotók is túl fényesnek találták a felállított szobrot, de a tavaszi hideg és az avatás közelsége miatt nem tudták csak utólag a helyszínen patinázni. Enyhíteni a színén.

"Országszerte települések százaiban, utcák, terek, iskolák viselik a nevét. Nálunk egy egész városrész az, amit Petőfi ligetnek hívunk.
A mai naptól (pontosabban tegnaptól) szobra is lesz Dunaharasztin.
A forradalmi ifjúság szimbóluma Petőfi Sándor. Olyan szimbólum, aki minden magyar embernek ugyanazt jelenti, a hazaszeretet. Végső soron a magyarság szimbóluma.
Azé az alapé, amely nem elválaszt, hanem összeköt bennünket. Manapság különösen nagy szükség van olyan jelképekre, amelyek nem megosztanak, hanem összefognak bennünket.
Hiszek benne, hogy mi dunaharasztiak ma egy ilyen jelképpel leszünk gazdagabbak. A dunaharaszti Petőfi szobor ötlete a Petőfi ligeti baráti körtől származik. Azonnal felkarolta más egyesület is, és a képviselő-testület is egy emberként, ellenszavazat nélkül támogatta. Több dunaharaszti polgár is hozzájárult ehhez.
Ez az az összefogás, amire gondoltam akkor, amikor azt mondtam, hogy ez a sikeresség életereje.
Nemsokára leleplezzük ezt az alkotást. A márciusi ifjak arcáról, és ennek a szobornak az arcáról is saját magunk romlatlan ifjúkora, szabadságvággyal, idealizmussal telített lelkisége sugárzik vissza ránk.
Arra emlékeztet, hogy hiba lenne elfeledkeznünk erről a mindannyiunkban még élő ifjúról.
Én próbálom a saját gyermekeim és persze rajtuk keresztül magam is erre nevelni. És abban bízom, hogy ez nemcsak nekünk, de másnak is sikerülhet.
Végezetül a város lakóinak nevében szeretném ezt a gyönyörű alkotást, amelyet Önök még most nem láthatnak, megköszönni mindenkinek, aki egy kicsi részt is vállalt a szobor születésében.
Máté Istvánnak és Lantos Györgyinek, akik megalkották a szobrot, a képviselő-testületnek a támogatást, az alpolgármester uraknak, és mindazon adományozóknak, akik vagy a munkájukkal, vagy anyagi ráfordításukkal támogatták ezt.
Köszönöm szépen!"
Források:
http://dunaharasztima.hu/?p=24751

András készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
143826
Feltöltve
2013.07.26. 20:56
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/4000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.07.26. 20:56

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
143827
Feltöltve
2013.07.26. 20:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/4000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.07.26. 20:57

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
143828
Feltöltve
2013.07.26. 20:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/3200 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.07.26. 20:58

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
143829
Feltöltve
2013.07.26. 20:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/4000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.07.26. 20:59

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
143830
Feltöltve
2013.07.26. 21:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/4000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.07.26. 21:00

143831

143832
Feltöltve
2013.07.26. 21:01

András 13.07.26. 21:01

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
143833
Feltöltve
2013.07.26. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/4000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.07.26. 21:02

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
143834
Feltöltve
2013.07.26. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/3200 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.07.26. 21:04

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
143835
Feltöltve
2013.07.26. 21:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/2500 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.07.26. 21:05

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Dunaharaszti településről

Feltöltő
Azonosító
144293
Feltöltve
2013.08.01. 17:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/3200 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.08.01. 17:20
Összesen 11 fotó

Műlap története

14.11.05. 21:55
A "Petőfi Sándor" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak.
13.08.01. 17:20
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
13.07.27. 13:11
A közösség publikálta Bálint "Petőfi Sándor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.