Budapest, II. kerület, Frankel Leó utca 25-29.

Budapest
II. kerület, Frankel Leó utca 25-29.
A Lukács fürdő területén, a medence mögötti falon, Latinovits Zoltán...Teljes szövegA Lukács fürdő területén, a medence mögötti falon, Latinovits Zoltán domborművét követően látható az emléktábla.Kevesebb szöveg

Felállítás2013. július 15.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.07.26. 08:13
A fürdőben ugyanazon a napon felavatott hat emléktábla mindegyike olyan személyiségnek állít emléket, akik a legenda szerint rendszeres látogatói, törzs-vendégei voltak a Lukács fürdő ismert medencéinek.

Kállai Ferenc, "a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, főiskolai és egyetemi tanár, egy időben országgyűlési képviselő, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és Kiváló Művésze..."
További információk pályájáról, életművéről a Wikipédia cikkében olvasható.

A táblán olvasható idézet először a Népszava 2005. október 5-i számában jelent meg: "A pályám elején sokat köszönhettem a szerencsének, hiszen tenyerébe vett és hurcolt magával nyolcvan éven át."
Érdemes olvasni az ezt követő gondolatokat is: "...Ma visszagondolva úgy érzem, a fiatalon megkapott szerepek közül néhányat kevesebb eszközzel és több tartalommal, »nagyobb ecsetvonásokkal« kellett volna eljátszanom. A későbbi, a szakmailag termékenyebb pályaszakasz viszont beigazolta, hogy a színészet olyan, mint a hosszútávfutás. A végére maradt tartalék erő értékesebb, mint a kezdeti lendület..."
Kállai Ferencre emlékeztek: http://szinhaziintezet.hu/index.php?action=tartalom&tid=120
Források:
http://www.magyarhirlap.hu/hires-vendegek-emlektablai-a-lukacs-furdoben
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1llai_Ferenc



Kapcsolódó
Latinovits Zoltán

Cím alapján hasonló

"Kállai Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143780
Feltöltve
2013.07.25. 16:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.25. 16:19

"Kállai Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143777
Feltöltve
2013.07.25. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.25. 16:15

"Kállai Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143778
Feltöltve
2013.07.25. 16:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.25. 16:16

"Kállai Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143779
Feltöltve
2013.07.25. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.25. 16:17

"Kállai Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143782
Feltöltve
2013.07.25. 16:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.25. 16:21

"Kállai Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143781
Feltöltve
2013.07.25. 16:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.25. 16:21

"Kállai Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538664
Feltöltve
2023.09.19. 21:45
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/258 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.19. 21:45
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.09.19. 21:45
1 új fotót töltöttem a "Kállai Ferenc" műlaphoz
21.03.21. 11:46
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
19.10.04. 14:24
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
18.04.23. 15:18
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
18.03.22. 15:30
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
17.09.28. 12:37
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
17.01.19. 13:39
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
16.06.02. 13:16
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
16.01.16. 13:31
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
16.01.14. 13:15
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
15.02.05. 13:54
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
15.01.29. 12:46
Megérintettem a "Kállai Ferenc" alkotást
13.07.26. 08:13
Göröntsér Vera publikálta "Kállai Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.