Platthy József mellszobra
Platthy József, aki egyedi és zseniális alakja volt a díjugrató-sportnak. Platthy sikerének kulcsa szinte teljes egészében a lóval való megmagyarázhatatlan és taníthatatlan kommunikáció és összhang volt. Platthy maga volt a csoda, millióból egy, aki hihetetlen érzékkel nyúlt minden egyes négylábú társához. Sokan próbálták ellesni, milyen varázslatot csinál a híres őstehetség, és ő sem zárkózott el a lovasoktól, azt a pluszt azonban, ami őt világszínvonalra emelte, lehetetlen volt bárkinek is átadni.
Tudását egyedül lovakon keresztül tudta eljuttatni másokhoz: az általa kiképzett lovak legtöbbje képességén felül teljesített, más lovasok alatt is. Platthy József eddigi egyetlen olimpiai érmes díjugratónkként vonult be a történelembe. 1936-ban, a berlini ötkarikás játékokon, Sellővel, a telivér kancával szerzett bronzérmet. Sellő eredetileg tartaléklóként szerepelt az olimpiai keretben. Azért indult végül Berlinben, mert Platthy első számú lova elpusztult az Olimpia előtt. A lovas zsenialitását igazolja, hogy tartaléklovával tudta elérni hazánk eddigi legkimagaslóbb eredményét."
![](/tagok/63d27dec12df0-ffba9f5240cc24b82c10e2f5d1ed99b1_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d693009d98965520c3472c31f58fbd5b_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/100 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/426b804750e64c34a117586ad50066e3_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/554f333089c86196200a90997e903681_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/112c27546432c6f14a38a14045ca229d_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/147249a3e0f55b573f57287387197114_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4ec9c938242b987a1c1ed9276da40651_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/35ff81303b08d69d23f592137aff825c_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e9c218b6aa06e9eb38ca9b5210ed2368_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/160 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/950d05fbae634c81e92cfdb3645df0cf_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/900 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/efced638e983515af28750f07d072425_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/850 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f6e0d4c16486cd6b27da5326045856a9_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/800 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a20957-61196d505db73-de68681ee981b376a897a5a0_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a20957-61196deb7d03c-419dbe81ee6a7dc31d712c15_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a20957-61196ecfbfcb1-4f48e2b7e46260b563461c85_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a20957-63fa5dc867bf9-c607c740f4230fd6f5b9be4c_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1000 • 9.1mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a20957-63fa5dc86b744-ad64b37442607d8a623c7794_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • 9.1mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a20957-63fa5dc86ea42-8c29dcc112bca24a119ad045_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 17.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a20957-63fa5dc871782-d967c65f1513e27d8c0bbb8c_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • 37.5mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a20957-63fa5dc8747b5-daf2d8370ffafee770f63bdc_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • 20.9mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a20957-63fa5dc87736e-b6b637d422023bb23719f57e_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 15.4mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a20957-63fa5dc87a0e5-b1585aca3b755ae533e2fc9b_4.jpg)
"Platthy József mellszobra" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • 5mm • ISO200