Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II.

Budapest, Fővám tér 8.

Budapest
Fővám tér 8.
A megadott cím az egyetem hivatalos címe, az épület nyugati oldala,...Teljes szövegA megadott cím az egyetem hivatalos címe, az épület nyugati oldala, ahol az itt látható szobrok elhelyezkednek. A Dunára néző oldal az épület főhomlokzata. Az I. részben a déli oldal szobrai láthatók, a III. részben pedig az északi oldal szobrai.Kevesebb szöveg

Felállítás1874

Ybl Miklós (építész, közreműködő)

Csuhai István
2013.07.16. 01:33
Az egykori Fővámház, a későbbi Közgazdasági Tudományegyetem, ma a Budapesti Corvinus Egyetem főépületén, a kiugró középrizalitokon, az erkélyszint magasságában a két szélső homlokzaton 6-6, a nyugati főhomlokzaton összesen 10 épületdíszítő szobor helyezkedik el (2-1-1-1-1-1-1-2 osztásban). A 22 szobor sajátos program szerint került elhelyezésre, tematikailag kötődnek egymáshoz a három oldalon elhelyezkedő szoborcsoportok. "A dunai homlokzat erkélyére antik istenek vasutat, gőzhajózást, festészetet és szobrászatot szimbolizáló szobrai kerültek" - írja az épület leírását elvégző, lentebb megadott egyik forrás; más forrás szerint itt tízféle gazdasági tevékenység allegóriája jelenik meg. Az egyes szobrokat csak hézagosan tudom azonosítani, ahol sikerült, ott a képaláírásban melléírtam.

Vera volt szíves rendelkezésemre bocsátani az egyetemtől korábban kapott információkat, ezek szerint az alakok sorban, balról jobbra haladva a következők:

1) Themisz, a Törvény:
2) Héraklész/Herkules: a Hatalom,
3) Pallasz Athéné/Minerva: Tudomány,
4) Tyché/Ókyroé: Vasút,
5) Poszeidón/Neptunusz: Hajózás,
6) Héphaisztosz/Vulcanus kovácsisten: Nehézipar,
7) Rhea: Gépgyártás,
8) Déméter/Ceres: Textilipar,
9) Hermész/Merkúr: Kereskedelem
10) Tykhé/Fortuna: Jólét

A mellékelt német wikipedia-cikkből kiderül, hogy August Sommer német származású szobrász néhány év bécsi tartózkodás után 1869-ben, 30 évesen költözött Pest-Budára. A korszakban ez az életkor még az inasévek idejének számított a szobrászok körében, Sommer alighanem azért tette át ide működése színhelyét, mert könnyebben jutott munkához, mint jutott volna Bécsben vagy Münchenben (a Vigadó díszítőszobrait nagyjából ugyanebben az időben készítő magyar szobrászgeneráció tagjai tíz-tizenkét évvel fiatalabbak voltak nála). Sommer többször dolgozott együtt Ybl Miklóssal; a híres szegedi Pantheonban Ybl portréja az ő megmintázásában szerepel. Az egykori Fővámház épületét díszítő 22 szobra a magyarországi neoklasszicista szobrászat kiemelkedő műve.
Források:
http://www.uni-corvinus.hu/index.php?id=p100012
http://budapestcity.org/03-muemlekek/09/Kozgazdasagtudomanyi-Egyetem/index-hu.htm
http://de.wikipedia.org/wiki/August_Sommer

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

Bal oldalt: Artemisz/Diána - Vadászat
Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143209
Feltöltve
2013.07.16. 00:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:49
Bal oldalt: Artemisz/Diána - Vadászat

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

Minerva/Athéné - Tudomány
Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143210
Feltöltve
2013.07.16. 00:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:50

Ókyroé - Gyorsaság, Vasút

143211

Neptunus/Poszeidón - Hajózás

143212
Feltöltve
2013.07.16. 00:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:51
Neptunus/Poszeidón - Hajózás

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

Vulcanus/Héphaisztosz - Nehézipar
Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143213

Rhea - Gépgyártás

143214
Feltöltve
2013.07.16. 00:52

Csuhai István 13.07.16. 00:52
Rhea - Gépgyártás

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143215
Feltöltve
2013.07.16. 00:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:53

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

A bal oldali szobor: Mercurius/Hermész - Kereskedelem, a jobb oldali: Fortuna - Jólét
Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143216
Feltöltve
2013.07.16. 00:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:55

143217
Feltöltve
2013.07.16. 00:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:55
Neptunus/Poszeidón - Hajózás

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

Fortuna - Jólét
Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143218
Feltöltve
2013.07.16. 00:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:58
Fortuna - Jólét

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143219
Feltöltve
2013.07.16. 00:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:58

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

Az épület főhomlokzata a Szabadság hídról nézve.
Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143220
Feltöltve
2013.07.16. 00:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.16. 00:58
Az épület főhomlokzata a Szabadság hídról nézve.

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209475
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.21. 02:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.21. 02:50

209476
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.21. 02:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

209477

209478
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.21. 02:51

TundeK62 15.06.21. 02:51

209479

249675
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.08.14. 08:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.14. 08:29
2014. december
Összesen 18 fotó

Műlap története

17.06.03. 08:54
Megérintettem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." alkotást
17.05.17. 13:10
Megérintettem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." alkotást
16.08.14. 08:29
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." műlaphoz
15.06.21. 02:51

15.06.21. 02:50

13.07.16. 01:33
Csuhai István publikálta "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai II." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.