Budapest
IX. kerület, Ráday utca 47.
A ház udvarán, a kapuval szemben.

Avatás2012
Avatás1902

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2013.07.01. 13:49
Közel egy éve már, hogy "beesett" hozzám a tudósítás a lányka létezéséről. El is mentem a fényképezni, de a műlap megírása váratott magára. Ragyogó napsütés volt, talán túlságosan is.
Vannak házak itt, Pesten is, ahol zöldellő kert van az udvaron. Ezen a környéken talán ritkaság, ahol egy kút, pláne egy kútszobor ékesíti az udvart, még kevesebb az olyan közösségek száma, akik összeállnak és kiharcolják a "történelem viharában" elszármazott művészeti alkotás visszatelepítését. Külön kuriózum, hogy az adatokért nem kell külön nyomozni, mert a kapubejáratnál kis kiállítás szemlélteti a szobor történetét, vándorlását, az összefogás dokumentumait, az újraállítás büszkeségét. A tablók adatiból is "merítek".

A kútszobor története nem fér bele még a lap nyújtotta keretekbe sem. Többszöri tulajdonosváltás, költöztetés, újraállítás.
A ház, ill. ez, az épület hátsó része 1989-ben épült, a rendelkezésre álló információk szerint a szobor az 1900-as évek elején készült. Ezt én 1902-nek tüntettem fel. Nem pontos, de jelölni kellett, mert egyébként nem látszik a "vándorút" eleje.
Nyugodtan álldogált az udvaron /a kitett fényképek tanúsága szerint/ hol jobb, hol kevésbé jó állapotban. Az államosításkor állami tulajdon lett, majd a rendszerváltást követően önkormányzati tulajdonba került.
1992-ben a Budapesti Városvédő Egyesület segítségével és a Kandeláber Kft közreműködésével a szobrot felújították. A tablón kép dokumentálja a felújítás utáni újraállítást.

A ház felújítása alkalmával (2004-ben) a kútszobrot a Polgármesteri Hivatal udvarára szállították. Ott is maradt, amíg a ház lakói összeálltak és kérvényezték az udvarra történő visszaállítását.
A "nagy esemény" 2012-ben valósult meg.

A kert zöldben pompázik – ellensúlyozva a háttérben mégiscsak felsejlő kopasz tűzfalakat. A kapualjban elhelyezett tablók a megbecsülést és a büszkeséget sugározzák.
Szeretet veszi körül az alkotást, ami egy antik nőalakot mintáz, egyik kezével a vállán lévő korsót tartja, a másikban egy számomra azonosíthatatlan tárgyat. Testtartásából látszik, a korsó nem üres.

Kivételesen nem bonyolódtam hosszas kutatásba. Elfogadom a városvédők és – a tablók tanúsága szerint az Önkormányzat – évtizedekig tartó kutatásának eredményét: az alkotó ismeretlen.
Az anyagról semmi információm nincs. A talapzat nyilvánvalóan vas, de a szobor anyaga mintha elütne. Feltételezem, de biztos nem vagyok benne, hogy az bronzból készült.

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141891
Feltöltve
2013.06.30. 10:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.30. 10:37
Feldolgozás alatt...

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141981
Feltöltve
2013.07.01. 10:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.01. 10:39
Feldolgozás alatt...

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141992
Feltöltve
2013.07.01. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.01. 10:41
Feldolgozás alatt...

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141982
Feltöltve
2013.07.01. 10:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

141980
Feltöltve
2013.07.01. 10:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

141991
Feltöltve
2013.07.01. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

141987
Feltöltve
2013.07.01. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

141986
Feltöltve
2013.07.01. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

141988

141989
Feltöltve
2013.07.01. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

141984
Feltöltve
2013.07.01. 10:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.01. 10:39
Feldolgozás alatt...

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141990
Feltöltve
2013.07.01. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.01. 10:41
Feldolgozás alatt...

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
202537
Feltöltve
2015.04.18. 22:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.04.18. 22:21

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Fotó: Reisman János
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186915
Forrás
Budapest folyóirat, 1969. október
Évszám
1969
Feltöltve
2014.11.14. 15:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.14. 15:50
1969, Archív felvétel
Fotó: Reisman János

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
259874
Forrás
Fortepan 108052 kép
Feltöltve
2016.11.23. 23:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.11.23. 23:40
Archív felvétel

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
259875
Forrás
Fortepan 108049 kép
Feltöltve
2016.11.23. 23:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.11.23. 23:41
Archív felvétel
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.02.06. 10:57
Megérintettem a "Korsós lány" alkotást
17.03.29. 10:43
Megérintettem a "Korsós lány" alkotást
16.11.23. 23:41
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
16.11.23. 23:40
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
15.04.18. 22:21
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
14.11.14. 15:50
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
13.07.01. 13:49
Göröntsér Vera publikálta "Korsós lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.