Miskolc, Zsolcai kapu 4.

Miskolc
Zsolcai kapu 4.
Búza tér, a Vásárcsarnokkal szemben lévő üzletsoron, a Bor-is borozó üzletterében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Erdély Miklós (képzőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Röghegyiné Anita
2013.06.28. 21:47
Ez a Műlap is egy Bercinek tett ígéretem, ezen kívül még egy van!
Erdély Miklós (jelen esetben képzőművész) „1966-ban munkálta ki a fotómásolatként készülő kerámiaburkolat eljárását, aminek segítségével nagyméretű, popos-hiperrealista, de a motívumot felbontó falképeket: fotómozaikokat állított össze. Ezek fotószerű objektivitásukkal személytelenséget sugallnak, nincs meg bennük például a dekoratív ismétlődést ábrázoló tapéta melegsége, és ezt az eltérést a kerámia és a papír anyaga közti különbség is felerősíti. Az Erdély művészbarátai és kollégái által tervezett fotómozaikok közül jó pár saját terébe montázsszerűen több különböző képet foglalt bele, és a mozaikszemek atomi montázs-struktúrája a montázsképek kísértetszerűségét bizonyos értelemben felerősíti"
A Bor-is névre keresztelt alkotása a vendéglátóhely két falán helyezkedik el. Belépve balra a Boris arcmásával találkozhatunk amint fekete hosszú hajával mosolyogva "néz" a vendégekre. Másik oldalon egy üvegpohárba hullnak a szőlőszemek. A mozaikkockák végigfutnak a kiszolgáló pulton is. Maga az üzlethelyiség bútorzata, berendezése még a 60-as éveket idézi.
A mozaik helyi műemlékvédelem alatt áll.
Források:
http://www.litera.hu/hirek/a-kockait-akarom
http://www.artpool.hu/Erdely/EMcontenthu.html
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/erdely-miklos-69



Cím alapján hasonló

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
141790
Feltöltve
2013.06.28. 19:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 19:46

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
141791
Feltöltve
2013.06.28. 19:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 19:47

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
141792
Feltöltve
2013.06.28. 19:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 19:48

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
141793
Feltöltve
2013.06.28. 19:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ32/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 19:49

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
141794
Feltöltve
2013.06.28. 19:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/7 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 19:51

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
141795
Feltöltve
2013.06.28. 19:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 19:52

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Kiszolgálópult
Feltöltő
Azonosító
141796
Feltöltve
2013.06.28. 19:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 19:53
Kiszolgálópult

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Bejárat
Feltöltő
Azonosító
141797
Feltöltve
2013.06.28. 19:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 19:55
Bejárat

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

A villanyóra szekrény gondos eltakarása :)
Feltöltő
Azonosító
141799
Feltöltve
2013.06.28. 21:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 21:51
A villanyóra szekrény gondos eltakarása :)

"Bor-is - mozaik" c. alkotás fotói Miskolc településről

Feltöltő
Azonosító
141800
Feltöltve
2013.06.28. 21:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ28/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 13.06.28. 21:51
Összesen 10 fotó

Műlap története

13.06.28. 21:47
Röghegyiné Anita publikálta "Bor-is - mozaik" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.