Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére


Halimba
Petőfi Sándor u. 14.
A polgármesteri hivatal közelében.

Felállítás1995. március 17.


Hópihe
2013.06.23. 18:36
A Kossuth emlékhelyek Veszprém megyében című weboldalon ez olvasható:
"A Kossuth gyerekek Veszprém megyei bujdosásának első állomása Halimba volt. Az itteni rejtőzködésük emlékét hivatott őrizni az egykori Boros-féle ház előtt felállított bronz emléktábla, Raffay Béla alkotása. Boros Sándor nemzetőrkapitány 1849 júliusában kaphatott megbízatást Kossuthtól – akivel felesége révén rokonságba került – gyermekei menekítésére. Biztonságos helynek vélte a Veszprém megyei települést, ezért először itt rejtette el a gyerekeket, akik az utcán nem mutatkozhattak, nappal a tágas pajtában
játszottak. Miután az osztrákok tudomást szereztek róla, hogy a gyerekek a Dunántúlon bujdosnak, akciót indítottak felkutatásukra. Amikor már Devecser környékén nyomoztak utánuk, Halimbáról kénytelenek voltak továbbállni."
Az emlékmű felirata:
E HELYEN ÁLLT A BOROS-FÉLE HÁZ, AMELYBEN KOSSUTH GYERMEKEI REJTŐZTEK 1849 NYARÁN VESZPRÉM MEGYE KÖZGYŰLÉSE
HALIMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
VESZPRÉM MEGYEI HONISMERETI EGYESÜLET
1994

Hópihe műlapja


Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halimba
Feltöltő
Azonosító
141255
Feltöltve
2013.06.22. 14:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 13.06.22. 14:47
Feldolgozás alatt...

"Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halimba
Feltöltő
Azonosító
141256
Feltöltve
2013.06.22. 14:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 13.06.22. 14:49
Feldolgozás alatt...

"Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halimba
Feltöltő
Azonosító
141257
Feltöltve
2013.06.22. 14:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 13.06.22. 14:51
Feldolgozás alatt...

"Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halimba
Feltöltő
Azonosító
472748
Feltöltve
2021.12.28. 16:08
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/637 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 16:08
Feldolgozás alatt...

"Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halimba
Feltöltő
Azonosító
472749
Feltöltve
2021.12.28. 16:08
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/2941 • 3.6mm • ISO102

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 16:08
Feldolgozás alatt...

"Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halimba
Feltöltő
Azonosító
472750
Feltöltve
2021.12.28. 16:08
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/2174 • 3.6mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 16:08
Feldolgozás alatt...

"Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halimba
Feltöltő
Azonosító
472751
Feltöltve
2021.12.28. 16:08
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/1961 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.12.28. 16:08
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.12.28. 16:08
4 új fotót töltöttem az "Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" műlaphoz
13.06.23. 18:36
A közösség publikálta Hópihe "Emlékoszlop Kossuth gyermekei tiszteletére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.