Zamárdi, Petőfi Sándor utca 9.

Zamárdi
Petőfi Sándor utca 9.
A kis, üdülőtelepi kápolna homlokzatán.

Felállítás1929

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2013.07.10. 16:10
Első élményeim a kis üdülőtelepi kápolnával kapcsolatban gyermekkoromhoz kötődnek. Ezt leírtam már (nem ismétlem) a kapcsolt lapon látható dombormű kapcsán. Két éve már, hogy bemutattam a Madonna reliefjét, de sem előtte, de azóta is csak nehezen fért a fejembe, hogy a kápolna homlokzatát díszítő szoboralak Margó Ede műve, aki (valahol olvastam) Zamárdi szülöttje volt, sőt ma már egy sétány is viseli a nevét a Balaton-parti üdülőtelepen.

Az ábrázolás "szokványos", de – mint látható – a lapon szereplő azonos témájú alkotások mégsem mutatnak teljes egybeesést. A művészet sokszínűsége...
Jézus alakja itt a kapu fölött lett elhelyezve. Mellkasán "kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma".
Ugyaninnen: "Az egyh. dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk..."

A templom teljes képét korábban lehetetlenségnek véltem lefényképezni. Emlékeim szerint kertje kicsi, belülről nem is próbáltam befogni, kívülről viszont a kerítés mentén fák takarták.
Most pedig kiderült, csalnak az emlékek, érthetetlen, miért nem készült teljes fotó.
Források:
http://www.zamardi.plebania.hu/tortenet.html
http://zamardi.utisugo.hu/latnivalok/udulohelyi-kapolna-zamardi-276965.html
http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve-tisztelet.html

Blogbejegyzések a műlapról
Gondolatok Margó Edéről
Kozma János blogja @ 2008.10.03. 14:47
Margó Ede eredeti nevén Morgenstern 1872. május 8-án született Budapesten. Budapesten és Párizsban tanult. A Műcsarnokban először Hannele (1900) című finoman mintázott domborművével aratott sikert, amely előzőleg Párizsban is elismerést szerzett számára. Az 1900-as évi Párizsi világkiállításon a...

Kapcsolódó
Madonna relief
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zamárdi
Feltöltő
Azonosító
141107
Feltöltve
2013.06.19. 21:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1000/100 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.19. 21:48

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zamárdi
Feltöltő
Azonosító
141111
Feltöltve
2013.06.19. 21:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.19. 21:49

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zamárdi
Feltöltő
Azonosító
141109

141108
Feltöltve
2013.06.19. 21:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1100/100 • 1/110 • ISO64

141106
Feltöltve
2013.06.19. 21:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1100/100 • 1/125 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.19. 21:48

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zamárdi
Feltöltő
Azonosító
141112
Feltöltve
2013.06.19. 21:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.19. 21:49

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zamárdi
Feltöltő
Azonosító
141114
Feltöltve
2013.06.19. 21:50

Göröntsér Vera 13.06.19. 21:50

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zamárdi
Feltöltő
Azonosító
141113
Feltöltve
2013.06.19. 21:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.19. 21:50

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zamárdi
Feltöltő
Azonosító
141110
Feltöltve
2013.06.19. 21:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1000/100 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.19. 21:49

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zamárdi
Feltöltő
Azonosító
142301
Feltöltve
2013.07.05. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.05. 15:57
Összesen 10 fotó

Műlap története

13.07.10. 16:10
Göröntsér Vera publikálta "Jézus szíve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.