Millenniumi emlékmű

Vinár, Köztársaság u. 73.

Vinár
Köztársaság u. 73.
Szergény felől érkezve, a falu szélén.

Felállítás2000


H.István
2015.08.01. 12:00
Vinár község is állított millenniumi emlékművet 2000-ben.
A betonból készült emlékmű talán 3 m magas lehet, amire ráhelyezték a vörösrézlemezből készült turult. (Ellentétben az első gondolatommal, a turul mégis csak rézlemezből készült, mint az egeraljai. Az új képeken ez elég jól szemügyre vehető.)
Az oszlopon helyezkedik el még a magyar címer, szintén kerámiából készült, és Vinár címere, melynek alkotóelemeiből következtetve a település erdészettel és borászattal foglalkozik. A település neve szintén a borászattal való foglalkozásra utal.
Az oszlop közepén elhelyezkedő réztábla szövege:
"Ezeréves államiságunk emlékműve minden vinári lakos tiszteletére
------
Önkormányzat Vinár 2000"
Források:
http://wiki.strandkonyvtar.hu/index.php?title=Tirnov%C3%A1n_Ari-Vid

H.István műlapja


Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
140594
Feltöltve
2013.06.11. 23:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.11. 23:35

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
213676
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.08.01. 11:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.01. 11:26
2013. április

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
213677
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.08.01. 11:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.01. 11:27
2013. április

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
213679
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.08.01. 11:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.01. 11:29
2013. április

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
213680
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2015.08.01. 11:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.01. 11:29
2013. április

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
234504
Feltöltve
2016.03.15. 15:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.15. 15:44

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
234505
Feltöltve
2016.03.15. 15:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.15. 15:44

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
234506
Feltöltve
2016.03.15. 15:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.15. 15:44

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
234507
Feltöltve
2016.03.15. 15:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.15. 15:44

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
234508
Feltöltve
2016.03.15. 15:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.15. 15:47

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
234509
Feltöltve
2016.03.15. 15:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.15. 15:48

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
234510
Feltöltve
2016.03.15. 15:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.15. 15:48

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vinár
Feltöltő
Azonosító
234511
Feltöltve
2016.03.15. 15:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.15. 15:48
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.08.11. 18:14
A "Millenniumi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.01. 12:00
H.István publikálta "Millenniumi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.