I. világháborús emlékmű

Nyárád, Arany János u. 76.

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű

Nyárád
Arany János u. 76.
A katolikus templommal szemben, egy kis parkban áll.

Felállítás1926. május 13.


H.István
2014.03.24. 21:32
Nyárád község a Pápát Celldömölkkel összekötő úton helyezkedik el. Az I. világháború után itt is állítottak az áldozatoknak emlékművet.
A talapzaton olvasható a hősi halottak neve, valamint: „A VILÁGHÁBORÚ HŐSI HALOTTAINAK EMLÉKÉRE EMELTETTE NYÁRÁD KÖZSÉG.” A talapzat tetején látható egy sebesült társát jobb karjával tartó katona, bal vállán zászló. Lábuk előtt olajágak. A szobrot kovácsoltvas kerítés veszi körül.
A forrásban olvasható márvány is, azt talán már leszedhették.
Források:
http://helyismeret.ekmk.hu/Emlekhelyek/h_140001.html#001
Aerdna
2014.03.24. 21:40
Az alkotás pankotai Farkas Béla alkotása, melyből több településen is található egy-egy példány (http://www.kozterkep.hu/~/20388/I_es_II_vilaghaborus_emlekmu_Ujhartyan_1935.html http://www.kozterkep.hu/~/16446/I_vilaghaborus_emlekmu_Emod_1924.html http://www.kozterkep.hu/~/11603/i_vilaghaborus_emlekmu_abony_farkas_bela_1924.html ). Vajda János kőfaragó feltehetőleg részt vehetett a kivitelezésben.
Források:
http://www.danyikronika.hu/node/7622

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
140593
Feltöltve
2013.06.11. 23:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.11. 23:16

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
160329
Feltöltve
2014.03.21. 13:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.21. 13:52

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
160330
Feltöltve
2014.03.21. 13:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.21. 13:53

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
160331
Feltöltve
2014.03.21. 13:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.21. 13:57

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
160332
Feltöltve
2014.03.21. 13:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.21. 13:59

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
166697
Feltöltve
2014.05.26. 22:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.05.26. 22:53

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
180382
Feltöltve
2014.09.21. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.21. 21:01

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
180383
Feltöltve
2014.09.21. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.21. 21:01

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
180384
Feltöltve
2014.09.21. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.21. 21:02

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
180385
Feltöltve
2014.09.21. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.21. 21:02

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
180386
Feltöltve
2014.09.21. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.21. 21:02

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nyárád
Feltöltő
Azonosító
180387
Feltöltve
2014.09.21. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.21. 21:04
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.03.31. 17:02
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.24. 21:32
A közösség publikálta H.István "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.