Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok

Biharnagybajom, Külterület

Biharnagybajom
Külterület
A helyi temető bejáratától balra helyezkedik el.

Felállítás2010

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2013.06.09. 23:04
Nehezen hihető, de jobban szeretek egyedül felfedező útra indulni a megye kis településein, mint másvalakivel. Ez akkor is így van, ha néha kényelmetlen helyzetekbe bonyolódik az ember. Pl. az egyik legelső utamon kimentem a falu végén Vámospércsen a temetőbe, ami után megfogadtam, hogy még egyszer, egyedül ilyen meggondolatlan lépést egyetlen szobor, vagy emlékmű miatt nem teszek meg, mert ez bizony veszélyes mulatság is lehet. Ezt sikerült is megtartanom 2009 tavaszától 2012 szeptemberéig.

Ültem Sárrétudvariban a buszmegállóban, és vártam azt a buszt, amelyik a következő faluba elvisz. Leült mellém egy idős néni, mivel láthatóan idegen voltam a településen, ráadásul két fényképezőgéppel a kezemben. Kérdezte, hogy mi járatban vagyok, én meg válaszoltam – mire elkezdett mesélni. Halványan emlékeztem is, hogy kell lennie Biharnagybajomban Szovjet hősi emlékműnek, amit ráadásul nemrég avattak. A néni elmesélte, hogy ő is aktívan kiveszi a részét az új emlékmű körüli virágok gondozásában, mint a Nyugdíjas-klub tagja. És, hogy milyen őrült is a világ, hogy 2010-ben Szovjet hősi emlékművet avattak a falu temetőjében. Kérdeztem tőle, ha az ő családtagja közül netalán idegenben halt meg valaki a háború során, nem lenne megnyugtató gondolat, hogy ha át is helyezik a sírját, de gondozza továbbra is valaki? Igazat adott nekem, de megigértette velem, hogy kimegyek a falun kívül eső temetőbe, és megnézem, lefotózom az emlékművet.
Így született meg ez a műlap.

A település honlapjáról az akkori történelmi adatok:
"A fejlődés az I. világháború kitörése után megtorpant. 1919-ben a község rövid időre román megszállás alá került. A világháborút lezáró trianoni döntés, az új határok létrejötte negatív hatással voltak a településre. A II. világháború szintén jelentős emberáldozatokat követelt Biharnagybajomban, 1944. október 8-15-ig súlyos német-szovjet csaták színhelye volt a község."
http://www.biharnagybajom.hu/?mod=telepules&content=4

Nagyon sok, huszas évei elején tartó katona nevét vésték fel a fekete gránittáblákra, körben. Az emlékművet 2010 október elején avatták. Katonák, hadtörténészek, a falu vezetői, az ottani lakosok vettek részt az avatáson.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
140461
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.09. 21:40
2012. szeptember

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
140462
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.09. 21:41
2012. szeptember

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
140463
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/40 • ISO100

140464
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.09. 21:41
2012. szeptember

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
140465
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.09. 21:42
2012. szeptember

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
140466
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.09. 21:43
2012. szeptember

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
140467
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.09. 21:43
2012. szeptember

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
140468
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.09. 21:44
2012. szeptember

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
140469
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2013.06.09. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.09. 21:44
2012. szeptember

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
421213
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 15:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 15:55
2019. július

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
421214
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 15:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/800 • 5mm • ISO160

421215
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 15:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/500 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 15:56
2019. július

"Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. alkotás fotói

Település
Biharnagybajom
Feltöltő
Azonosító
421216

421217

Összesen 14 fotó

Műlap története

23.07.23. 18:25
A "Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.19. 15:56
3 új fotót töltöttem a "Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" műlaphoz
20.10.19. 15:55
2 új fotót töltöttem a "Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" műlaphoz
13.06.09. 23:04
TundeK62 publikálta "Szovjet hősi emlékmű és katonai sírok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.