Fehérvárcsurgó, Deák Ferenc utca 7.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:St. Vincent

Fehérvárcsurgó
Deák Ferenc utca 7.
Az alkotás nem messze található a katolikus templomtól.

Felállítás1893

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2013.06.03. 21:30
A Fehérvárcsurgón található Eszterlánc Óvoda épületének sarkán Szent Vince szobra látható a gyermek Jézussal a karján.

Az épület 1893-ban épült, zárdaként a Paulai Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek részére. Az építtető Gróf Károlyi Gyuláné, született Pálffy Geraldine grófnő volt. Az épületben a zárda mellett óvoda is működött. 1910-től római katolikus leányiskolaként működött az épület, 1926-ig a vincés nővérek, ettől az időponttól 1941-ig a székesfehérvári szatmári irgalmas nővérek vezették az intézményt. Ma az intézmény óvodaként működik, emeletén található az Amerigo Tot (Tóth Imre) emlékhely, mely a település híres szülöttének állít emléket.

Az alkotás falba rögzített díszes talapzaton áll. A tető sarkának kiugró formájú kialakítása – ahogy az archív felvételen is látható – egyértelműen a szobor védelmében történt. A szobor körülbelül másfél méter magas, állapota rendkívül jó. Javítások látszanak az alkotáson (ruhaujj, a gyermek Jézus keze, a ruházat redője), valamennyi szakszerűen kivitelezve. Azért észrevehetőek, mivel az eredetileg kőből készült szobor sérüléseit betonnal pótolták. Sokáig próbáltam rájönni, milyen kőből készült az alkotás, de egyértelmű választ most sem tudok erre a kérdésre. Talán valamilyen keményebb fajta mészkőből készülhetett. Az alkotás talapzatán található jelzésről sajnos nem lehetett olyan felbontású képet készíteni, mely egyértelművé teszi az alkotót. Az évszám felismerhető, előtte öt betűből álló szó látható, de megfejtenem nem sikerült. Alatta hosszabb írás látható, itt két betűt – SG – tudtam kibetűzni. Az alkotót azonban nem sikerült azonosítani.

Paulai (Páli) Szent Vince, a szeretet apostola alapította meg a Szeretet Leányainak Társulatát (Irgalmas Nővérek), illetve több Szeretetegyesületet.

---

Az alkotás jelzéséről sikerült jobb felbontású képet készíteni, a felirat:
St. Joseph-Institut
für kirchiche Kunst
TH Schülter Kölk

Annyit sikerült kiderítenem, hogy a Szent József Intézet templomok számára készített művészeti kivitelű tárgyakat, alkotásokat, így Szent Vince szobra is náluk készült. Az Intézetnek volt bemutatóterme Berlinben, Hamburgban, Bécsben, Budapesten, Triesztben, Brüsszelben, Párizsban, Londonban, New Yorkban, és Buenos Airesben.
Több féle anyagból készítettek alkotásokat, például kőből, terrakottából.
Források:
Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története, 189. o.
http://www.fehervarcsurgo-katolikus.hu/tortenet.htm
http://images-02.delcampe-static.net/img_large/auction/000/208/136/671_001.jpg?v=2
További linkek
Szent Vince élete: http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/szolofurt/szent10.html

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139734
Feltöltve
2013.06.01. 20:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 20:54

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139735
Feltöltve
2013.06.01. 20:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 20:54

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139736
Feltöltve
2013.06.01. 20:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 20:55

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139737
Feltöltve
2013.06.01. 20:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 20:55

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139738
Feltöltve
2013.06.01. 20:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 20:56

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139739
Feltöltve
2013.06.01. 20:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 20:56

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139740
Feltöltve
2013.06.01. 20:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 20:57

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139741
Feltöltve
2013.06.01. 20:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 20:58

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139742

139743
Feltöltve
2013.06.01. 21:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 21:00

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
212749
Feltöltve
2015.07.20. 19:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.07.20. 19:27

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
212750
Feltöltve
2015.07.20. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.07.20. 19:30

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
304750
Feltöltve
2018.02.25. 20:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.02.25. 20:07

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
304751
Feltöltve
2018.02.25. 20:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.02.25. 20:07

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364950
Feltöltve
2019.07.12. 08:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • 28.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:34

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
457189
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.09.01. 09:56
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1100D
ƒ9/1 • 1/200 • 20mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.09.01. 09:56
2020. július

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485594
Feltöltve
2022.04.26. 10:05
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/882 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 10:05

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485595
Feltöltve
2022.04.26. 10:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 10:05

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485596
Feltöltve
2022.04.26. 10:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/400 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 10:05

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485597
Feltöltve
2022.04.26. 10:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/125 • 42.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 10:05

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485598
Feltöltve
2022.04.26. 10:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/500 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 10:05

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485599
Feltöltve
2022.04.26. 10:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/160 • 71.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 10:05

Archív fotók

"Szent Vince" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
139744
Forrás
www.vmk.hu
Feltöltve
2013.06.01. 21:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.01. 21:11
Archív felvétel
Összesen 23 fotó

Műlap története

22.04.26. 10:05
6 új fotót töltöttem a "Szent Vince" műlaphoz
21.09.01. 09:56
1 új fotót töltöttem a "Szent Vince" műlaphoz
19.07.12. 08:34
1 új fotót töltöttem a "Szent Vince" műlaphoz
18.02.25. 20:07
1 új fotót töltöttem a "Szent Vince" műlaphoz
18.02.25. 20:07
1 új fotót töltöttem a "Szent Vince" műlaphoz
17.12.01. 14:49
Megérintettem a "Szent Vince" alkotást
13.06.03. 21:30
Aerdna publikálta "Szent Vince" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.