I. világháborús emlékmű

Csepreg, Széchenyi tér 23.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Csepreg
Széchenyi tér 23.

Felállítás1928

Hudetz József (kőfaragó, közreműködő)

Szórád Péter
2013.05.31. 08:34
„Mi küzdöttünk értetek! Ti imádkozzatok érettünk!”
Ez a felirat olvasható Csepregen az 1928-ban felállított hősi emlékmű homlokzatán. Az emlékmű 5 méter magasan, oltárszerűen emelkedik a 4X2 méteres lépcsőzetes talapzatra. 1928-ban Hudetz József szombathelyi kőfaragó készítette. Az elülső oldalon egy katona fölé Jézus alakja magasodik, kezével áldást nyújt a haldoklónak egy boltíves túlvilági bejárati ajtó előtt. A több darabos mészkőtömbökből álló felépítmény tetején a Szent Korona van elhelyezve. A hátoldalon felsorolt hősök nevei mellett a születési évszámuk is szerepel, amely megkönnyíti az anyakönyvi beazonosításukat.
Az emlékművet 1980-ban felújította a Kisiparosok Országos Szövetségének helyi csoportja. Ez alkalommal egy márványtáblát is elhelyeztek, amin a második világháború áldozatairól is megemlékeznek. Ebben a korban azonban még nem volt lehetséges névszerint felsorolni a második világháborúban elesett katonákat. Tíz évvel később, amikor ez megtörténhetett, akkor már külön emlékművet állítottak az út másik oldalára.
Források:
Sági Ferenc helytörténész
Orbán Róbert
2020.10.21. 18:27
A szobrot Vass Viktor készítette, a talapzat és a kapcsolódó kőfelépítmény Hudetz József munkája. [1]
Források:
[1] Feiszt György - Jagadics Péter: Kőbe vésett emlékezet, Szombathely, 2019. 40. p.

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
139547
Feltöltve
2013.05.30. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.05.30. 20:37

139548
Feltöltve
2013.05.30. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/250 • ISO100

139549
Feltöltve
2013.05.30. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.05.30. 20:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
139550
Feltöltve
2013.05.30. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.05.30. 20:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
139551
Feltöltve
2013.05.30. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

139552
Feltöltve
2013.05.30. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/200 • ISO100

139553
Feltöltve
2013.05.30. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.05.30. 20:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
139554
Feltöltve
2013.05.30. 20:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.05.30. 20:40

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
139555
Feltöltve
2013.05.30. 20:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/250 • ISO100

139556

139557

139558
Feltöltve
2013.05.30. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.05.30. 20:41

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
405584
Feltöltve
2020.06.08. 09:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.08. 09:25

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
405585
Feltöltve
2020.06.08. 09:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.08. 09:26

405586
Feltöltve
2020.06.08. 09:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/400 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.08. 09:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
405587
Feltöltve
2020.06.08. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/250 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.08. 09:27

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
405588
Feltöltve
2020.06.08. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/200 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.08. 09:28

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
405589
Feltöltve
2020.06.08. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.08. 09:28

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
405590
Feltöltve
2020.06.08. 09:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.08. 09:29

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
405591
Feltöltve
2020.06.08. 09:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/200 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.08. 09:29

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
493297
Feltöltve
2022.07.13. 16:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.13. 16:51

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
493298
Feltöltve
2022.07.13. 16:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.13. 16:51

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
493299
Feltöltve
2022.07.13. 16:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.13. 16:51

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
493300
Feltöltve
2022.07.13. 16:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.13. 16:51

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
139650
Feltöltve
2013.05.31. 18:02
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.05.31. 18:02
Archív felvétel
Képeslap.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Vass ViktorHudetz József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Csepreg
Feltöltő
Azonosító
139651
Feltöltve
2013.05.31. 18:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.05.31. 18:05
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 26 fotó

Műlap története

22.07.13. 16:51
4 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.10.21. 18:27
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.08. 09:29
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz

20.06.08. 09:28

20.06.08. 09:27
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.06.08. 09:26

20.06.08. 09:25
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.05.31. 18:05
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.05.31. 18:02
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.05.31. 08:34
Szórád Péter publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.