I. és II. világháborús emlékmű
Gyepesi út
Az emlékmű tetején egy katonai rohamsisak, elején pedig egy kettős kereszt, rajta egy kard látható. A bronz plaketten hazájukat elhagyó emberek alakja, felettük egy szálló madár, mely a kitelepítettek jelképe. Körülötte szöveg: VERTREIBUNG 50 AJKARENDEK 1947-1997.
A fehér márvány emléktábla felirata: IN MEMORIAM VERTREIBUNG 50 KITELEPÍTÉS 1947 - 1997 AJKA VÁROS NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATA
"Szentmise után fegyelmezett rendben a községi iskola elé vonult a közönség. Himnusz. Játszotta a zenekar. Arany Imre plébános megáldotta az emlékművet. Magvas Vendel beszéd keretében leleplezte a szobrot. A zenekar a Hiszekegyet játszotta, mely alatt a leventék átvették az őrséget. Vitéz dr. Horváth Béla székesfővárosi főjegyző az Országzászló Bizottság kiküldöttje beszélt. Isten, Király, Haza énekszám, Laschober Mária tanítónő vezetésével. Tréber Ferenc elemi isk. tanuló Honvéd sírja című költeményt szavalta. Reindl Erzsébet hadiárva „Az én apám is meghalt a csatában" c. verset szavalta. Leventék imája a harcoló honvédekért szavalókórus szerűen. Gyászindulók, koszorúk elhelyezése. Elsőnek Sáffár Jenő katonai parancsnok koszorúja került a szoborra. Dallos József csapatparancsnok a járási katonai parancsnok és a község közönsége nevében megköszönte Magvas Vendel törzsőrmester buzgóságát s egyben átvette az emlékművet a Levente Egyesület nevében. Ígéretet tett nemcsak a külsőleges gondozásra, hanem a hősi emlékmű s annak szomszédságában álló kereszt szellemében s jelentőségében fogja nevelni az ifjúságot. „Énekelj magyar ifjúság" kezdetű kánon Brunner Mária tanítónő vezénylésével. Eszlinger Pál levente „Hősök napjára" címü költeményt szavalta. Dr. Horváth Béla 23 egyént az országzászló szövetség jelvényével tüntetett ki. „Mily boldogok ők" címü költeményt Salamon Márta elemi isk. tanuló szavalta. A frontharcos és leventeszázad díszmenetével ért véget az ünnepség."

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/180
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ27/10 • 1/250

ƒ27/10 • 1/60

ƒ27/10 • 1/350

ƒ27/10 • 1/180

ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

ƒ35/10 • 1/200 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80