Hősi emlékmű
Gévay-Wolff Lajos u. 49.
A mészkőből készült alkotás egy sebesült katonát és a saját sebére mutató Krisztust ábrázolja.
Az óriási talapzat elején egy máltai kereszt látható, alatta körben az elesettek névsora.
Alkotók: https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/2514
„2024. márciusában értesítettek (Horváth Lalit és engem) a Rábaköz kutatókon keresztül, hogy az oroszlányi temetőben nyugszik a rábapordányi születésű Szücs István hősi halott.
A Hősök szobrán szerepel a neve.
Nehezen találtunk nyomot. Az azonos nevűek azt mondták, nem rokonuk. Lali járatos az anyakönyvek kutatásában lassan rátalált, hogy Szücs Magdolna néni fia. Ő síremléket állíttatott a hősi halott fiának és valakit megbízott a sír gondozásával is, de hát már ő sem él. Szállást is szoktak neki adni, mikor ment a temetőbe. A Rákóczi Szövetség figyelt fel a sírra. Sikerült védetté nyilváníttatni (abszolút többséggel elfogadták). A látszat ellenére a sírt jó állapotúnak találták. Egy nyugdíjas műköves társadalmi munkában felújította, új névtáblát kellett helyezni rá. Magdolna nénit Bögösék ápolták, gondozták. Lassan-lassan került elő néhány irat és egy fénykép is. Ezt a fényképet Lali retusálta és kinagyította, amit kinyomtatva a szövetség elhelyezett a síron. Tegnap a Hősök Napján volt a megemlékezés, ahol Rábapordány is képviseltette magát.
Huszár volt. Az a kérdés foglalkoztat, hogyan sorozták be huszárszázadba. Lehet, az Esterházyaknál lovász v. kocsis lehetett, hogy értett a lovakhoz? Lali meg azon gondolkodik, mikor és hogyan értesíthették az édesanyját a fia haláláról? Az oroszokkal szembeni ütközetben esett el. Nagy harcok voltak a környéken. Majkon 15 orosz katona nyugszik a temetőben. Az a szomorú, kb. 200 m-re egy nagy erdő volt, ahol menedéket találtak volna, de nem jutottak el addig. Emlékezzünk rá tisztelettel.”[1]

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ƒ40/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 48mm • ISO100

ƒ53/10 • 1/50 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/50 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók